Vakbarát verzió
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
Akadálymentes turizmus
 
 ÜDÜLÉS,
 PROGRAMOK
  Programok, rendezvények
  Képes beszámolóink
  MEOSZ Üdülők
  Üdülési támogatás
  Akadálymentes helyek
  Akadálymentes turizmus
  
  VISSZA>>>

       

Akadálymentes turisztikai lehetőségek Budapesten és környékén

Tisztelt Látogató,

Ha Magyarország fővárosát tervezi meglátogatni, akkor ez az oldal tájékoztatást nyújt az akadálymentesen látogatható legfontosabb látnivalókról és egyéb lehetőségekről. Le kell szögezni, hogy Budapest nem tartozik a kiválóan akadálymentesített európai városok közé, inkább közepesen akadálymentesnek tarthatjuk. Ez azt jelenti, hogy a tömegközlekedés egy része, a történelmi látnivalók legnagyobb része, a legtöbb 4 vagy 5 csillagos szálloda, néhány 3 csillagos szálloda, néhány étterem, kávézó, templom, 4 gyógyfürdő és mindegyik bevásárlóközpont - melyekben étkezési lehetőség is van - akadálymentesen használható elsősorban mozgáskorlátozott, kerekesszéket használó emberek számára. Egyenlőre még kevés lehetősége van a látássérült személyeknek, de egyre fokozódik a figyelem irántuk és szükségleteik iránt, valamint a hallássérült, tanulási nehézséggel, egyéb fogyatékossággal élő vendégek iránt. Célunk elősegíteni, hogy megvalósuljon a turizmus mindenki számára Budapesten.

Történelmi műemlékek a Budai Várban

A Duna jobb partján „várhegyen” található a falakkal körülvett Buda városa, amely az 1250-es évektől 1873-ig Magyarország fővárosa volt. A ma Budapest I. kerületéhez tartozó történelmi város és a királyi palota, melyet röviden Várnak nevezünk, a legtöbb és legfontosabb műemléki látnivalókat és a legszebb panorámát kínálja. A Duna-parttal együtt az UNESCO Világörökség része.

A Budai Várba vezető utakon sorompókat helyeztek el a gépkocsiforgalom korlátozása, a műemléki környezet védelme érdekében. Bejutás a Clark Ádám tér felől a Hunyadi János útról, valamint a Várfok utcáról, távozás a Palota út felé lehetséges. Mozgáskorlátozottak parkolási igazolványával azonban díjmentesen át lehet jutni a sorompókon, ehhez ott érkezéskor a „HOTEL” gombot kell megnyomni. A kiadott kártyát a készülékből ki kell venni, majd távozáskor a készülékbe be kell helyezni. A sorompóknál levő fülkében a személyzet szükség esetén segít.

Mátyás Templom (1014 Budapest, Országház u. 14.) - A templomba kerekesszéket használó látogató segítséggel tud bejutni. A déli, Halászbástya felőli kapun mobil rámpa segítségével juthat be a templomba. A szemközti jegypénztárnál kell a mobil rámpát kérni.

A Halászbástya alsó szintje akadálymentesen bejárható.

Hotel HILTON (1014 Budapest, Hess András tér 1-3.) - a Mátyás Templom mellett áll. A középkori Dominikánus Kolostor maradványai - amely romokra a szálloda felépült - akadálymentesen csak korlátozottan látogathatók. A szálloda földszintjén a jól kialakított akadálymentes mosdóhelyiségeket igénybe lehet venni.

A Budavári Palotában (1014 Budapest, I. kerület, Szent György tér 2.) a következő intézmények találhatók:

Magyar Nemzeti Galéria - A , B C D épületek

  • A épület - Időszaki kiállítások - a bejárat akadálymentes
  • B épület - Igazgatóság - a bejárat akadálymentes
  • C - D épület - Állandó és időszaki kiállítások

Mozgáskorlátozott látogató egy kísérővel az A épület bejáratánál a recepción jelentkezve, ottani alkalmazott kíséretében díjmentesen járhatják végig a kiállításokat. Akadálymentes mosdó az A és a C épületben található. Látássérült látogatók számára tapintható kiállítási tárgyak is vannak a kiállításokon.

Budapesti Történeti Múzeum - E épület - akadálymentesen látogatható.
Országos Széchenyi Könyvtár - F épület - akadálymentesen látogatható.

Mind az E, mind az F épületben van akadálymentes mosdó is.

Budavári Labirintus - 1014 Budapest, Úri u. 9. Ennek akadálymentes bejárata a Lovas út 1. sz. alatt található. A Várbarlangban levő Budavári Labirintusban a magyar történelem egyes jelenetei elevenednek meg.

Hadtörténeti Múzeum - 1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4. A kiállítások akadálymentes megtekintéséhez a 325-1600 telefonszámon előzetes bejelentkezés szükséges. Részben akadálymentesített mosdó is van a múzeumban.

Óbuda

Fővárosunk legrégebben lakott területe bővelkedik történelmi emlékekben, szép régi épületekben. Kerekesszékkel akadálymentesen az alábbi helyekre lehet eljutni többek között a 86-os busszal, melynek mindegyik járata alacsonypadlós és rámpás:

Flórián tér - Az üzletközpontban lift és akadálymentes mosdó is található. Az aluljáróban és környékén II, III. századi római kori katonai település, pl. fürdőmedence, ill. lakóépületek maradványai, sírkövek, stb. láthatók, ahová a térről és a Pacsirtamező útról kb. 8-10 %-os lejtős aszfaltozott utakon lehet eljutni.

Főtér - A flórián téri aluljáróból a Szentendrei úton át a Kórház utcán át érhető el. A Polgármesteri Hivatalban levő akadálymentes mosdó hivatali időben használható a rámpával ellátott bejáraton át. Így a vele szemben lévő Új Sipos vendéglő ajánlható (lépcső-mentesen be lehet jutni, de akadálymentes mosdója nincs). További látnivalók: a Zichy kastély, benne az Óbudai Múzeummal, ahol a 12-13. századi Óbuda maradványi láthatók.

Akadálymentes főbejárat a Szentlélek tér felől: közönségfogadó tér múzeumi bolttal, kávézóval. Érdekes látvány Varga Imre esernyős szobrai.

Óbudai Társaskör - 1036 Budapest, Kiskorona u. 7. A Főtérről az Árpád híd alatt a kerékpár úton, vagy a Pacsirtamező útról érhető el. A csengővel ellátott félköríves kapubejárón lehet akadálymentesen bejutni. Kulturális rendezvényeket: koncerteket, színi előadásokat, irodalmi esteket, kiállításokat tartanak itt. Minden helyiség akadálymentesen bejárható. www.obudaitarsaskor.hu

Szent Péter és Pál Plébánia - az Árpád híd mellett, az Óbudai Társaskörtől nem messze található. Minimális szintkülönbséggel (kis segítséggel) be lehet jutni a barokk templomba. A közelben található Krúdy Gyula lakóháza, a Mókus étterem (Mókus u. 1-3, a bejárat akadálymentes, a mosdó nem), a Budapest Galéria kiállítóháza (Lajos u. 158.), amely az egyetlen megmaradt középkori épület, előtte a középkori piactér romjai látható. A közelben van a szintén akadálymentes Hotel Ramada Plaza.

Gellérthegyi Sziklatemplom - 1989 óta ismét itt működik az egyetlen magyar alapítású rend, a Remete Szent Pálról elnevezett pálos rend. Az első terem természetes sziklaüreg, a templombelső mesterségesen kialakított barlang. A Szent Gellért térről lehet felmenni egy kissé meredek, de jó szerpentin úton. Akadálymentes a bejutás, és van akadálymentesített mosdó is. Fogyatékossággal élők számára a belépés ingyenes.

Pesti Belváros

Szent István Bazilika, 1051 Budapest, Szent István tér 1. Budapest legnagyobb katedrálisának bejáratához 2012-től lift viszi majd fel a mozgáskorlátozott embereket, jelenleg csak kívülről lehet megnézni, a templomba való bejutásra nincs akadálymentes lehetőség.

Parlament, Kossuth tér. A Parlament előzetesen egyeztetett időpontban csoportosan és egyénileg is látogatható. A Kupolateremben látható a Szent Korona és a Koronaékszerek. Parlamenti alkalmazott kíséretében a két akadálymentesen kialakított kapu egyikén és liften lehet bejutni. Van akadálymentes mosdó is.

Magyar Állami Operaház, 1061 Budapest, Andrássy út 22. Kerekesszékkel a földszinti nézőtérre lehet bejutni.

Budapesti Operettszínház 1065 Budapest, Nagymező u. 17. Akadálymentesen látogatható, a mosdót is beleértve.

Magyar Nemzeti Múzeum, 1088 Budapest, Múzeum krt.14-16. Magyarország történetével ismerkedhet meg a látogató. A Múzeumkörútról a sorompós kapun át lehet bejutni, a sorompónál lévő telefonon csengetni kell. Az akadálymentes bejárat az épület bal oldalán (Bródy Sándor utca felől) található, a múzeum munkatársa itt fogadja a mozgáskorlátozott látogatókat, és végigkíséri a kiállításokon. Akadálymentes mosdó is rendelkezésre áll. Csoportosan érkezők esetén előzetes telefonon történő egyeztetés szükséges. Információ: 1/327-7773 a múzeum nyitva tartási idejében, Közművelődési Főosztály: 1/327-7768 hétfői napon. További tájékoztatás: www.mnm.hu

Természettudományi Múzeum, 1083 Budapest, Ludovika tér 6. Teljesen akadálymentes, beleértve a mosdót is. Állatok, növények, kőzetek, őskori leletek, fosszíliák és időszaki kiállítások láthatók itt.

Hősök tere és a Városliget

Szépművészeti Múzeum, 1146 Budapest, Dózsa György út 41., Hősök tere. A múzeum akadálymentesített: a lépcsősor jobb oldalában található a beépített lift, amely a bejárati szintre, a jegypénztárakhoz vezet. Mozgáskorlátozott látogató és egy kísérője számára ingyenes a belépés, de jegy váltása kötelező. Erről a szintről egy belső lifttel az alagsorban található kiállítási területre, a ruhatárhoz, a mosdókhoz és az akadálymentes mosdóhoz lehet lejutni. A jegypénztárnál, középen kezdődő kiállítási terület második terme végénél levő lifttel az első emeletre lehet feljutni. Innen egy másik lift segítségével a második emeleti kiállítások is látogathatók. A teremőrök készséggel segítenek az eligazodásban.Vak látogatók számára időnként időszaki tapintható kiállítást is rendeznek, ehhez hangos készülék, braille feliratok és braille nyomtató is rendelkezésre áll.

Műcsarnok, 1146 Budapest, Dózsa György u. 37., Hősök tere. A Szépművészeti Múzeummal szemben található. Időszaki, kortárs művészeti kiállításokat rendeznek itt. A lépcsősor bal oldalában levő lifttel lehet feljutni. Itt is van akadálymentes mosdó.

A Hősök terén, ahol az Ezredéves Emlékmű a királyszobrokkal és a Hősök Köve látható, valamint a Városliget aszfaltozott útjain akadálymentesen lehet közlekedni.

Vajdahunyad Vára, 1146 Budapest, Városliget. A történelmi építészeti stílusokat bemutató épületekből álló komplexum az Ezredévi Kiállítás (1896) központi pavilonja volt. Itt található a Mezőgazdasági Múzeum, amely lépcsőlift, vagy rámpa segítségével akadálymentesen látogatható. Van akadálymentes mosdó is.

Közlekedési Múzeum (1146 Városligeti krt. 11.), a főbejárathoz vezető rámpa segítségével lehet bejutni. Van akadálymentes mosdó is.

Gyógyfürdők, természet

Gellért Gyógyfürdő és Uszoda, 1118 Budapest, Kelenhegyi út 4. Telefon: (06-1)466-6166

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, 1146 Budapest, Állatkerti krt. 11., Városliget

Dagály Strandfürdő és Uszoda, 1138 Budapest, Népfürdő u. 36., Árpád híd pesti hídfőjénél Dandár Gyógyfürdő, 1095 Budapest, Dandár u. 5-7., Boráros térnél (Petőfi híd pesti hídfője)

Rudas Gyógyfürdő és Uszoda, 1013 Budapest, Döbrentei tér 9., Erzsébet híd budai hídfőjénél

A fenti négy fürdő bejárata, belső kialakítása, az öltöző, mosdóhelyiség akadálymentes, a medencéknél a fürdők alkalmazottai beemelőkkel segítik a mozgáskorlátozott látogatók bejutását a medencékbe.

Fővárosi Állat- és Növénykert, 1146 Budapest, Állatkerti körút 6-12. Van akadálymentes mosdó.

Érdemes a Margit szigetre ellátogatni. Középkori kolostorromok (Szent Margit), virágos parkok között sétálhat a látogató. Megtekinthető a kis állatkert, a zenélő kút és a japán kert a vízeséssel. Végig aszfaltozott úton, sík területen lehet közlekedni. A két nagy szálloda közösségi akadálymentes mosdóját lehet használni.

Szemlő-hegyi barlang, 1025 Budapest, Pusztaszeri út 35, telefon: 325-6001. A barlang akadálymentesen látogatható, és többféle interaktív programokat is kínál.

Éttermek

Gellért Söröző - étterem, a Hotel Gellért épületében van. 1111 Budapet Szent Gellért tér 1.

Dunaparti Matróz Kocsma étterem, 1011 Budapest, Halász u. 1, a Fő utca sarkán található a Batthiányi tér közelében.

Trófea Grill Éttermek lásd: www.trofeagrill.eu

Gundel Étterem, 1146 Bp. Állatkerti út 2, a Hősök tere mellett található.

Hotel Astoria étterme, 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 19-21, a Kossuth Lajos utca és Múzeum körút sarkán van, bejárat a Múzeum körút felől.

Nagyi Palacsintázója a Batthyány téri Csarnok mellett

Ezek azok az éttermek, ahol a bejárat, belső kialakítás és a mosdó is akadálymentesen kialakított. Ezenkívül szép számmal vannak éttermek Budapesten, amelyekbe be lehet jutni akadálymentesen, de nincs kialakított mosdó (pl. a Budai Várban, Óbudán, a Belvárosban).

Ajánljuk még az akadálymentes szállodák éttermeit, a McDonalds és hasonló gyorsétkezdé-ket, valamint a nagy bevásárlóközpontokat: TESCO, LURDY Ház, Campona, Pólus Center, Duna Plaza, Westend City Center, CORA, Praktiker, Mammut, IKEA, AUCHAN, MOM-Park, stb.

Általános közlekedési információk

A buszmegállókban, valamint a BKV honlapján (www.bkv.hu) a buszok menetrendjében azok az időpontok vannak bekeretezve, amikor akadálymentes busz közlekedik. Ezek alacsonypadlós, mechanikusan lehajtható rámpával ellátott buszok. A 86-os busz mindegyik járata akadálymentes. A trolibuszok is hasonlóan működnek.

Budavári Sikló - A Lánchíd budai hídfőjénél található Clark Ádám tér, valamint a Budavári Palota kapuja előtti Szent György tér között közlekedik. Akadálymentességét embléma jelzi. Kerekesszékkel közlekedők és egy-egy kísérőjuk ingyen vehetik igénybe.

A 4. és 6. villamos akadálymentesen kialakított, rámpásított megállókról lehet az emblémával ellátott ajtókon bejutni a villamos belsejébe. Itt vannak kialakított helyek és megjelölt jelzőgombok. Ezek a villamosok Budapest belvárosában mennek végig a Nagykörúton. A budai Moszkva tértől indulnak, átmennek a Margit hídon, át a Pesti Belvároson, majd a Petőfi hídon át érkeznek ismét Budára.

A Milleniumi Földalatti (M 1) Deák-téri, Széchenyi fürdői és Mexikói úti megállója lépcsőlifttel ellátott, de nem mindig van ott személyzet, aki azt üzemeltetné, előzetesen a BKV-nál célszerű érdeklődni.

Tipp tömegközlekedők számára: a 86-os busszal Óbuda és pl. a Batthyány tér között lehet közlekedni. A térről jól látszik a Parlament, a Batthyány téri Csarnok teljesen akadálymentes (lift megy az emeletre). Az Őrs vezér térről a 2. metróhoz az Árkád bevásárló központ előtti zebrán lehet eljutni. A metróval a Stadionok megállóig lehet elmenni, ott kerekesszék emblémával jelölt lifttel fel lehet jutni a felszínre a Kerepesi útra. Onnan indul a 178-as busz, amellyel a belvárosba, ill. Budára lehet eljutni. A 2. metró Pillangó utcai megállója is jelzett lifttel akadálymentes.

A MÁV Start is működtet akadálymentes vonatokat (pl. Talent, Flirt, Desiro). A Keleti pályaudvarnak a Kerepesi úti parkoló felőli bejárata, a Nyugati pályaudvarnak a Westend City Center felőli bejárata akadálymentesített, a Déli pályaudvar pedig az Alkotás utca felől közelíthető meg akadálymentesen. A vonatba emelőszerkezettel lehet bejutni. Részletes információ található a MÁV Start honlapján.

Gödöllő

A Gödöllői Királyi Kastély (Grassalkovich kastély) akadálymentesen látogatható (a mosdót is beleértve). Tipp tömegközlekedők számára: A Keleti pályaudvarról minden szombaton és vasárnap minden óra 38 perckor a Hatvanba közlekedő személyvonat - amely akadálymentesen kialakított - megáll a Gödöllői vasútállomáson. Innen a parkon át egyenes út vezet a kastélyhoz.

Tisztelt Látogató!

Folyamatosan gyűjtjük a budapesti, ill. környéki akadálymentes turisztikai lehetőségekről szóló információkat. Örömmel veszünk minden ezzel kapcsolatos tájékoztatást. Közreműködését előre is köszönjük!



Akadálymentes szállás - és üdülési lehetőségek Magyarországon

Budapesti akadálymentesített szállodák

Art'otel****- 1011 Budapest, Bem rakpart 16-19. (Budán, a Batthyány tér közelében, a Lánchíd felé, a Parlamenttel szemben) 1 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a szálloda nagyobb része akadálymentes. www.artotel.hu
Atrium Hotel****- 1081 Budapest, Csokonai u. 14. (Belváros, Blaha Lujza térhez közel) 2 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a recepciónál lévő 2 lépcsőre kérésre rámpát helyeznek el. A szálloda akadálymentes. www.atriumhotelbudapest.hu
Hotel Ramada Plaza*****
(volt Aquincum)
- 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94. (Óbudán, az Árpád hídhoz közel) A 2 db akadálymentes kétágyas szobához tartozó fürdőszobában kád van, kád ülőkét szükség esetén kérni kell. Egyeseknek segítségre lehet szüksége a tisztálkodáshoz. A hotel összes szolgáltatása akadálymentes. www.ramadaplazabudapest.hu
Hotel Bara***- 1118 Budapest, Hegyalja út 34-36. (Budán, az Erzsébet hídhoz közel), 2 db egyágyas akadálymentesített szoba van, a liftbe egy kis méretű kerekesszék fér el. A hotel nagyobb része akadálymentes. www.hotelbara.hu
Hotel Berlin***- 1117 Budapest, Hunyadi János .u.2. (Kelenföld déli részén a Duna partján) - 2 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel kis segítséggel használható. www.hotelberlin.hu
Radisson SAS Béke Hotel****superior- 1067 Budapest, Teréz krt.43. (A belvárosban, a 4, ill. 6-os villamos vonalán a Nyugati pályaudvar közelében található. 1 db akadálymentesített kétágyas szoba van, a hotel akadálymentes. www.danubiushotels.hu/beke
Hotel Ében***- 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 15-17. (A 2. metró Őrs vezér téri végállomása, az IKEA, ill. a Sugár üzletközpont közelében található.) 1 db akadálymentesített kétágyas szoba van. www.gerandhotels.hu
Hotel ALFA Fiesta****- 1061 Budapest, Király u. 20. (Belváros, Deák térhez, Szent István Bazilikához közel) 4db kétágyas akadálymentesített szoba van, a szálloda teljesen akadálymentes. Parkoláshoz célszerű előre a recepció segítségét kérni. www.hoteldominafiesta.hu
Danubius Hotel Flamenco ****- 1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7. ( Dél-Buda, Feneketlen tó) 2 db akadálymentesített kétágyas szoba van, a szálloda akadálymentes. www.danubiushotels.hu/flamenco
Hotel Frankfurt***- 1239 Budapest, Ócsai u. 4. (Dél-Pest, Soroksár) 2 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel akadálymentesen használható. www.hotelfrankfurt.hu
Four Season Hotel Gresham Palace*****- 1051 Budapest, Roosevelt tér 5-6. (Belváros, Lánchíd közelében) 1 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel teljesen akadálymentes. www.fourseasons.com
Danubius Thermal Hotel Hélia****- 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64. (Észak-Pest, Árpád híd közelében) 5 db akadálymentes egységet alakítottak ki. Egy egység egy akadálymentesített egyágyas és egy normál kétágyas szobából áll. A hotel teljesen akadálymentes. www.danubiushotels.hu/helia
Hotel Hilton *****- 1014 Budapest, Hess András tér 1-3. (A Budai Várban a Mátyás templom mellett) 2db akadálymentesített kétágyas szoba van, a hotel teljesen akadálymentes. www.budapest.hilton.com
Hotel Ibis Aero***- 1091 Budapest, Ferde u. 1-3. (Dél-Pest, a Határ úti metrómegállónál, a reptérre vezető útnál) 3 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel akadálymentes. www.ibishotel.com
Hotel Ibis Centrum***- 1092 Budapest, Ráday u. 6. (Belváros, a Kálvin tér és a Nemzeti Múzeum közelében) 4 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel akadálymentes. Parkoláskor, nehézség esetén a recepció segítségét kell kérni. www.ibishotel.com
Hotel Ibis Emke*** - 1072 Budapest, Akácfa u. 1-3. (Belváros, Blaha Lujza tér, Rákóczi út közelében) 2 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel akadálymentes. www.ibishotel.com
Hotel Ibis Heroes Square***- 1068 Budapest, Dózsa György út 106. (Hősök tere, Állatkert közelében) 2 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel akadálymentes. www.ibishotel.com
Hotel Ibis Váci út***- 1134 Budapest, Dózsa György út 65. (Volt Volga szálló, Dózsa György úti metrómegállónál) 2 db kétágyas ak.m. szoba van, a hotel akadálymentes. www.ibishotel.com
Danubius Grand Hotel Margitsziget ****superior- 1138 Budapest, Margitsziget (A Margitsziget északi részén, az Árpád hídhoz közel fekszik, 5 db egyágyas (kérésre kétágyassá alakítható) akadálymentesített szoba van, a fürdőszobák segítséggel, a szolgáltatások akadálymentesen használhatók. www.danubiushotels.hu/grandhotel
Danubius Health Spa Resort Margitsziget****superior
(korábbi Thermal Hotel)
- 1138 Budapest, Margitsziget (Árpád hídnál) 4 db akadálymentesített egy-kétágyas szoba van, a szálloda és minden szolgáltatása akadálymentes. www.danubiushotels.hu/margitsziget
Hotel Marriott*****- 1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 4. (Belváros, Dunapart, Lánchíd és Erzsébet híd között) 3 db ak.m. szoba van, a hotel akadálymentes. www.marriottbudapest.com
Hotel Mercure Korona****- 1053 Budapest, Kecskeméti u. 14. (Belváros, Kálvin tér) 2 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel akadálymentes. www.mercure.com
Mátyás Hotel***- 1165 Budapest, Veres Péter út 105-107. (Mátyásföld, Őrs vezér tértől kb.3 km) A földszinti irodák után levő lifttel lehet az 1. emeleti recepcióhoz eljutni. Egy lépcsőfok áthidalására kérni kell a rámpát. 3 db nagyméretű apartman van, a hozzátartozó fürdőszobákban kád van, szükség esetén kádülőkét kell kérni, kapaszkodók nincsenek. Nagyrészt akadálymentesen használható a hotel. www.hotelmatyas.hu
Hotel Mercure Metropol****- 1074 Budapest, Rákóczi út 58. (Belváros, a Blaha Lujza tér és a Keleti pu. között) 2 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel akadálymentes. www.mercure.com
Hotel Mercure Nemzeti****- 1088 Budapest, József krt. 4. (Belváros, Blaha Lujza tér, 2009-ben átalakítás alatt!) 1 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel akadálymentes. www.mercure.com
Hotel Novotel Budapest Centrum****- 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45. (Belváros, Blaha Lujza tér és a Keleti pu. között) 1 db kétágyas, fürdőkádas, akadálymentesített szoba van, a kádhoz szükség esetén kádülőkét kell kérni. A hotel akadálymentes. www.novotel-bud-centrum.hu
Hotel Novotel Budapest Congress****- 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67. (Budán, a Hegyalja útnál) 2 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel akadálymentes. www.novotel-bud-congress.hu
Hotel Novotel Budapest Danube****- 1027 Budapest, Bem rakpart 33-34. (Budán, a Batthyány tér közelében, a Margit híd felé) 3 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel akadálymentes. www.novotel-bud-danube.hu
Hotel Panda****- 1026 Budapest, Pasaréti út 133. (Buda zöldövezetében, a Pasaréti téren) Részben akadálymentes, kerekesszékkel csak segítséggel használható. Nincs akadálymentesített fürdőszoba, a liftben egy nagyon kis méretű kerekesszék fér el. Sajátossága, hogy az alkalmazottak 90%-a megváltozott munkaképességű ember, akik nagy empátiával és elhivatottsággal kiváló munkát végeznek. www.hotelpanda.hu
Hotel Golden Park****- 1087 Budapest, Baross tér 10. (Belváros, a Keleti pu-nál) 2 db kétágyas szoba van, az ezekhez tartozó fürdőszoba használatához a kerekesszéket használó vendégnek segítségre lehet szüksége. A hotel legtöbb szolgáltatása akadálymentesen vehető igénybe. www.goldenparkhotel.hu
Hotel Platánus***- 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 44. (a Népligetnél, a Planetáriummal szemben) 24 db részben akadálymentesített kétágyas szoba van, a fürdőszobák és egyes szolgáltatások csak segítséggel használhatók! www.hunguesthotels.com
Hotel Rege***- 1021 Budapest, Pálos u. 2. (Budai zöldövezet, Budakeszi út) 2 db kétágyas akadálymentesített szoba van, a hotel nagyrészt akadálymentes. www.europacongress.hu
Hotel Sofitel*****- 1051 Budaepst, Roosevelt tér 2. (Belváros, a Lánchíd közelében) 2 db akadálymentesített kétágyas szoba van, a hotel akadálymentes. www.sofitel-budapest.com
Danubius Hotel Arena****
(korábbi Hotel Stadion)
- 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. (A Puskás Ferenc Stadion, a Papp László Sportaréna és a 2-es metró Stadionok megálló mellett.) 2 db akadálymentesített kétágyas szoba van, a szálloda akadálymentes. www.danubiushotels.hu/stadion
Hotel St. George Residence*****- 1014 Budapest, Fortuna u. 4. (a Budai Várban) 1 db akadálymentesített szoba van, foglaláskor jelezni kell az akadálymentesített szoba iránti igényt, mert a szobát irodának használják. A hotel részben akadálymentes. www.stgeorgehotel.hu
Hotel Tulip Inn Millenium****- 1089 Budapest, Üllői út 94-98. (Népliget, Fradi pálya közelében) 9 db akadálymentesített kétágyas szoba van, a hotel teljesen akadálymentes. www.hotelmillenium.hunguesthotels.com
Főleg nyáron, elsősorban csoportok, esetleg egyéni vendégek esetén vehető igénybe a
Hotel CEU**- Közép-Európai Egyetem Szálloda és Konferencia Központ 1106 Budapest, Kerepesi út 87. (Kelet-Pest, Őrs vezér tértől 1 km) Ez az Egyetem diákszállója szállodai szolgáltatásokkal. 2 db kétágyas és 15 db egyágyas akadálymentesített szoba van, a hotel teljesen akadálymentes. www.ceucenter.hu

Az itt összegyűjtött információ nem teljes körű. Amint tudomást szerzünk további akadálymentes szállodákról, miután meggyőződtünk annak akadálymentességéről, közzétesszük ezen az oldalon.

A felsorolt szállodák megközelíthetőségéről, akadálymentességéről bővebb információ az international@meosz.hu email címen, vagy a (06-1) 250-9013 telefonszámon Caesar Évától kapható. Készséggel adunk felvilágosítást a bejárat, a lift, a szobák, fürdőszobák, stb. méreteiről, parkolási, vagy tömegközlekedési lehetőségekről, akár fotót is küldünk egy-egy konkrét kérdéssel kapcsolatban. A fenti szállodák honlapján általános tájékoztatás olvasható, de a legtöbb esetben sem a szövegből, sem a fotókból az akadálymentesség konkrét részletei nem derülnek ki.


  Copyright: MEOSZ OTTI - Minden jog fenntartva. - Impresszum - Ajánlott felbontás: 800 x 600