Híreink

Egyeztetés indul a fogyatékosügyért felelős államtitkársággal

Elindulhat a közös gondolkodás és a közös munka az államtitkársággal – fogalmazott Kovács Ágnes azután a megbeszélés után, amelyet február elején folytatott a minisztériumban a Czibere Károly szociális ügyekért és felzárkózásért felelős államtitkárral,…

Egyeztetés indul a fogyatékosügyért felelős államtitkársággal

Elindulhat a közös gondolkodás és a közös munka az államtitkársággal – fogalmazott Kovács Ágnes azután a megbeszélés után, amelyet február elején folytatott a minisztériumban a Czibere Károly szociális ügyekért és felzárkózásért felelős államtitkárral,…

Használhatatlan egri akadálymentesítés

A MEOSZ levélben fordult az egri polgármesterhez az Eszperantó sétány melletti híd ügyében. Tájékoztatást kértünk arról, hogy milyen lépéseket terveznek a hibás akadálymentesítés kijavítása érdekében és mennyi időn belül kívánják helyrehozni a problémát.

Mopedek: elindult a párbeszéd és az együttműködés

Kovács Ágnes elnök egyeztetést kezdeményezett az érintett tárcákkal, hatóságokkal a mopedek szállítása ügyében. A hétfői megbeszélésen a MEOSZ elnöke hangsúlyozta: az államnak meg kell teremtenie a feltételeket, és jogszabályban kell biztosítania a mopedet…

Állásfoglalás az inkluzív oktatáshoz való jogról

A MEOSZ állásfoglalása az inkluzív oktatáshoz való jogról, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény 24 cikkéről szóló 4. számú Általános Kommentár Tervezethez.

Elértük: emelkedik a lakás-akadálymentesítési támogatás összege és többször is lehet igényelni

A MEOSZ üdvözli, hogy a kormány megemelte és többször igényelhetővé tette a mozgássérült embereknek járó lakás-akadálymentesítési támogatást (LÁT). A januártól bevezetett változásokat Szövetségünk többször kérte, javasolta, most végre megvalósultak.

Nem a mopedet használók kitiltása a megoldás

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége nem ért egyet a bíróságok érvelésével, amelyet az Egyenlő Bánásmód Hatóság csütörtökön weboldalán ismertetett, miszerint az elektromos mopeddel közlekedő mozgássérült emberek szállításának megtagadása nem hátrányos megkülönböztetés, és nem…

Javaslataink a közlekedési kedvezményekre: megdöbbentő választ kaptunk a minisztériumtól

Október közepén a MEOSZ részletes előterjesztést küldött az Emberi Erőforrások Minisztériumának, melyben javasoltuk a közlekedőképesség-minősítés felülvizsgálatát, kétféle parkolási igazolvány bevezetését és a gépjárműszerzési rendszer korrekcióját annak érdekében, hogy a súlyosan mozgássérült személyek közlekedési…

Ideiglenes parkolási igazolványt javasoltunk az elhúzódó ügyintézés miatt, az államtitkár nem támogatja

A MEOSZ-hoz több panasz érkezett, és a sajtóban is sokszor lehetett olvasni arról, hogy a parkolási igazolványok érvényességének meghosszabbítása sok esetben hónapokig, akár fél évnél tovább húzódik, a Szövetség ezért áthidaló megoldásként ideiglenes…

Búcsúzunk Robotka Máriától

Szomorúan tudatjuk, hogy Robotka Mária, a Mozgáskorlátozottak Mezőhegyesi Egyesülete volt elnöke életének 69. évében, november 20-án, örökre eltávozott közülünk. A MEOSZ elnöksége részvétét fejezi ki a családnak. Egész közösségünk gyászolja őt, emlékét megőrizzük!…

e-utdij-d0001FA04e241b62731b7

A MEOSZ levele a miniszterelnökhöz az útdíj ügyében

Hegedűs Lajos, a MEOSZ elnöke levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz és a kormány több tagjához a január elsejével bevezetett útdíj ügyében, mely rendkívül hátrányosan érinti a mozgássérült embereket.

Kovács Ágnes: a gépjárműszerzési rendszer pont a legsúlyosabban mozgássérült embereknek nem nyújt segítséget

A MEOSZ elnöke nemrég megbeszélést folytatott a gépjárműszerzést bonyolító és finanszírozó Duna Takarék Bank Zrt. és Duna Lízing Zrt. vezetőivel. Kovács Ágnes nyíltan és határozottan elmondta, hogy a jelenlegi gépjárműszerzési támogatási rendszer nem…

20 éves az Öné!

Új üzenetek címmel könyvet adott ki a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete abból az alkalomból, hogy 1995 nyarán a Mozgássérültek Marczibányi téri Állami Intézetében 12 súlyosan mozgássérült ember megalakította a Mozgássérült Emberek Önálló…

Mozgássérült főiskolások: a MEOSZ szakértőként segíti az oktatási jogok biztosának vizsgálatát

Kovács Ágnes elnök a múlt héten személyesen egyeztetett Aáry-Tamás Lajossal arról a vizsgálatról, amelyet az oktatási jogok biztosa indít a fogyatékossággal élő hallgatók jogainak érvényesüléséről a felsőoktatásban, és amelyben szakértőként a MEOSZ is…

Intézkedési Terv: hiányzik a komplex szemlélet és a hosszú távú tervezés

Szeptemberben a kormány elfogadta az Országos Fogyatékosságügyi Program első, 2015-2018-ra szóló Intézkedési Tervét. Ez a dokumentum fogja meghatározni az elkövetkező évek kormányzati lépéseit fogyatékosügyben. A Tervhez a MEOSZ és a Bice-Bóca Alapítvány is…

Egy kerekesszékes főiskolás fiatalt elszállásolt a MEOSZ, de mi lesz a többiekkel?

Bár sokaknak okoz gondot, a súlyosan mozgássérült, kerekesszékes fiataloknak szinte lehetetlen megfelelő szállást találniuk a sikeres felsőoktatási felvételit követően, a főiskolai kollégiumok és az albérletek döntő többsége ugyanis nem akadálymentes. A rendkívüli helyzetre…

Akadálymentességi körkép – Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal

Ahogy azt a meosz.hu-n nemrég megírtuk, a Szövetség a jövőben kiemelt figyelmet fordít az akadálymentesség, a hozzáférhetőség ügyére. Kovács Ágnes elnök elsőként a MÁV-val és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel szeretne kialakítani egy…

A mozgássérült emberek jövőjéről egyeztetne a MEOSZ a miniszterelnökkel

Konzultációt kezdeményezett a mozgássérült emberek jövőjéről Orbán Viktor miniszterelnökkel a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke a kormányfő múlt pénteki, Ötéves a kormány című konferencián elmondott beszédének hatására. Kovács Ágnes levelében hangsúlyozza: a…

A MEOSZ új elnöksége kiemelt figyelmet fordít a fogyatékos nőkre

A MEOSZ újonnan megválasztott elnöksége fontosnak tartja, hogy a fogyatékos nők ügye szerves része legyen a fogyatékossággal kapcsolatos hazai politikának. Ennek egyik előfeltétele, hogy a mozgássérült nők szempontjai szisztematikusan beépüljenek a MEOSZ döntéshozatalába…

A MEOSZ is csatlakozott a Rehab Critical Masshez

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége megalakulása óta az összefogás, a közös fellépés híve, ezért a tavalyihoz hasonlóan az idén is csatlakozott a Rehab Critical Mass felvonuláshoz, amelyet második alkalommal rendeztek meg a fogyatékossággal…