Sajtószoba

logo új

Fővárosi Önkormányzat és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének közös közleménye

A Fővárosi Önkormányzat és a MEOSZ közös egyeztetést tartott az M3-mas metró akadálymentesítése kapcsán.

logo új

Mindenki igénybe veheti 2021. január 1-jétől a hiteltörlesztési moratóriumot, aki korábban is élt vele

A hiteltörlesztési moratórium veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályainak bevezetéséről szóló 637/2020. (XII. 22.) Kormányrendelet értelmében mindazok igénybe vehetik a moratórium meghosszabbítását, akik korábban is éltek e lehetősséggel. Az érintettek nagy részét a kormány bejelentéséig…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ az ombudsman közbenjárását kéri – a fogyatékos emberek a gyógyászati segédeszköz rendszer veszteseivé váltak

A gyógyászati segédeszközök tb támogatási rendszerének ellentmondásai miatt sérülnek a mozgássérült és beteg emberek alapvető jogai, akik így a rendszer veszteseivé válnak.  A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége ezért az alapvető jogok biztosához fordult,…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ tiltakozik az OORI beolvasztása ellen – veszélyben a fogyatékos emberek minőségi rehabilitációja

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tiltakozik az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) önállóságának megszüntetése és más intézményekkel való tervezett „összeolvasztása“ ellen! Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez…

logo új

December 21-től egységes segélykérő mobilapplikáció segíti a fogyatékossággal élő embereket

2020. december 21-től telefonhívás nélkül, mobilapplikáció vagy SMS útján is kérhetik a mentő/tűzoltó/rendőrség segítségét a fogyatékossággal élő emberek, akár áldozatként, akár szemtanúként kerülnek veszélyhelyzetbe. A „112 SOS Hallássérülteknek” mobilapp-ot az elnevezése ellenére bármely…

logo új

A MEOSZ megküldi a fogyatékos emberek törvény előtti egyenlőségére vonatkozó javaslatait Magyarország Kormányának

Nem tudunk engedni azokból a jogokból, melyeket a Fogyatékossággal élő Emberek Jogairól Szóló ENSZ Egyezmény biztosít a fogyatékosággal élő emberek számára, ezért a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Nyilatkozatot fogalmazott meg a fogyatékossággal élő…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Neves orvosszakmai elismerést kapott Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A Magyar Rehabilitációs Társaság Vas Imre emlékérmet adományozott Kovács Ágnesnek, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnökének az orvosi rehabilitációs tevékenységet támogató, illetve a fogyatékos emberek érdekvédelméért végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként. Az emlékérmet 2020.…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ elnöke a családokért felelős tárcával egyeztetett

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke – kezdeményezésére – a közelmúltban egyeztetett a családokért felelős tárcával a mozgáskorlátozott és más fogyatékosságban érintett gyermeket nevelő családok számára a családvédelmi intézkedések elérhetőbbé tétele, valamint az érintett…

logo új

Meghosszabbodik a vény beváltás és a szakorvosi javaslat érvényességi ideje

Az emberi erőforrások miniszterének rendelete alapján 2020. november 25-étől meghosszabbodik a vény beváltási ideje, a tb támogatással kölcsönzött gyógyászati segédeszközök kölcsönzési ideje, valamint a gyógyszer vagy gyógyászati segédeszköz rendelésére vonatkozó szakorvosi javaslat érvényességi…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ a szakorvosi javaslatok érvényességi idejének meghosszabbítását kéri

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke dr. Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordult, hogy  a folyamatos ellátás biztosítása érdekében hosszabbítsák meg a szakorvosi javaslatok érvényességét a járvány második hullámában is.

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Jövő év januárjától akár keresetkorlát nélkül dolgozhatnak a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban részesülők

A napokban benyújtott törvénymódosítási javaslat értelmében – mely összhangban van a MEOSZ által kidolgozott, a meghatározó országos érdekvédelmi szervezetek által támogatott korábbi javaslatával – annak elfogadása esetén, 2021. január 1-jétől a rokkantsági és…

logo új

A MEOSZ szerint veszélybe kerülhet a hatékony jogérvényesítés az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetésével

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elhibázott lépésnek tartja az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetését és hatásköreinek az Alapvető Jogok Biztosára történő átruházását, mert az nem szolgálja az egyenlő bánásmód követelményének hatékony magyarországi érvényesülését.  A…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A súlyosan mozgássérült emberek este 8 után sem maradhatnak ellátatlanul – a MEOSZ az Operatív Törzshöz fordult

A kormány 2020. november 11-ével újabb védelmi intézkedéseket vezetett be, melyek következtében este 8 óra és reggel 5 óra között csak kivételes esetben, pl. munkáltatói  igazolással vagy egészségkárosodás veszélye esetén lehet az otthonunkat…

logo új

A Pénzügyminisztérium nem támogatja a törlesztési moratórium mozgáskorlátozott emberekre történő kiterjesztését

A Pénzügyminisztérium, noha elismerte, hogy a koronavírus járvány a mozgáskorlátozott emberek vagyoni körülményeiben is „okozhat olyan negatív hatásokat, amelyek veszélyeztetik megélhetésüket, létfenntartásukat”, de nem támogatja, hogy az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő mozgáskorlátozott,…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ elnöke a pénzügyminiszterhez fordult a hiteltörlesztési moratórium mozgáskorlátozott emberekre történő kiterjesztése érdekében

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a mozgáskorlátozott emberek anyagi biztonságának garantálása érdekében Varga Mihály pénzügyminiszter azonnali intézkedését kérte, hogy a koronavírus veszélyhelyzet idején alkalmazott hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása e veszélyeztetett társadalmi csoportra is terjedjen…

logo új

A MEOSZ elérte, hogy tovább emelkedett az AUTÓPLUSZ 2020 programban adható támogatás keretösszege

A MEOSZ fellépése nyomán 241 millió forintra emelkedett a súlyosan mozgáskorlátozott emberek személygépkocsi beszerzéséhez biztosított pályázati támogatás keretösszege. A MEOSZ következetes érdekvédelmi munkájával elérte, hogy az előirányzott 145 millió forint helyett immár 241…

MEOSZ Unicef foto1

A MEOSZ csatlakozott az UNICEF Gyermekjogi Civil Koalíciójához

A MEOSZ következetesen és határozottan kiáll a mozgássérült gyermekek és családjaik jogaiért. Többször adtunk jogi segítséget diszkriminációs ügyekben a mozgáskorlátozott gyermekek családjainak, számos alkalommal szót emeltünk az ápolási díjhoz nyújtott állami segítség javítása…

logo új

A MEOSZ azonnali intézkedést sürget a perköltségek ügyfelekre történő áthárítása miatt az egészségkárosodással összefüggésben indult közigazgatási perekben

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányhivatalok leterheltsége miatt az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek kell a formális közreműködések miatt perköltséget fizetniük az egészségkárosodással összefüggésben indult közigazgatási perekben. Kovács…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Veszélyben a súlyos mozgáskorlátozott emberek egyéni igényeihez igazodó gépjárműszerzési támogatás

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége úgy értesült, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a MEOSZ közötti korábbi megállapodástól lényegesen eltérő kormányrendelet módosítás születhet meg, félresöpörve ezzel a 2019 nyara óta tartó előremutató és…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke nyilatkozott az RTL Híradóban az iskolák akadálymentesítése kapcsán

RTL Híradóban nyilatkozott Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke az iskolák akadálymentesítésével kapcsolatban. Az nyilatkozat az alábbi linken látható:  

logo új

Nem utazhatott a buszon a kerekesszékes anyuka – a MEOSZ az EBH-hoz fordul

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul, mert álláspontunk szerint  a V-busz Kft. súlyosan megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor diszkriminatív utazási feltételekhez kötve kizárt egy kerekesszékes anyukát és gyermekét…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ jogi lépéseket tesz, ha veszélybe kerül az M3-as metró akadálymentesítése

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke, Kovács Ágnes azonnali tájékoztatást kért Karácsony Gergely főpolgármestertől a megjelent sajtóértesülés kapcsán, miszerint az M3-as metró felújításakor a kivitelezés késedelme miatt keletkezett többlet költség pótlására az akadálymentesítésére…

Nagy Bendegúz Lóránd, a MEOSZ elnökségének tagja

Nagy Bendegúz, a MEOSZ elnökségi tagja idén is az EU Akadálymentes Városok Díjának zsűrijében

Az Európai Bizottság 2020-ban is meghirdette az Akadálymentes Város díjat, amiben olyan városokat díjaznak, amelyek sokat tettek az elmúlt időszakban az akadálymentesítés érdekében. A díjat az Európai Bizottság 2011 óta osztja ki –…

logo új

A MEOSZ tájékoztatója a veszélyhelyzet megszűnését követő fontosabb szabályokról

Az új koronavírus okozta járvány terjedés megakadályozásának érdekében kihirdetett veszélyhelyzet 2020. június 18-án megszűnt, helyébe a szintén különleges jogrendet eredményező egészségügyi válsághelyzet elrendelésével ún. járványügyi készültség lépett.

logo új

A MEOSZ fellépése nyomán az egészségi állapottól függő ellátások felülvizsgálatának pótlására átgondolt határidőben kerül sor

A MEOSZ kezdeményezésének is köszönhetően az Országgyűlés 2020. június 16-án az érintettekre kedvezőbb szabályokat előíró módon fogadta el a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvényt.…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ Semjén Zsolthoz fordult az egészségkárosodáson alapuló ellátások felülvizsgálati időpontjának észszerű megállapítása érdekében

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a mozgáskorlátozott emberek biztonsága érdekében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez fordult arra kérve, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvényben a jelenleg ismert rendelkezéseknek megfelelően biztosítsa az egészségi…

logo új

MEOSZ tájékoztató a veszélyhelyzettel összefüggő korlátozások fokozatos feloldásáról

A Kormány fokozatosan intézkedik a korábbi kijárási korlátozások feloldásáról, így 2020. május 18-tól ismét lazultak az előírások, de továbbra is kötelező a másfél méteres védőtávolság betartása és maszkviselés üzletekben és tömegközlekedésen is. Fontos…

megbeszeles

A Miniszterelnökség kezdeményezésére egyeztetést tartottak a MEOSZ bevonásával a vasúti közlekedés akadálymentesítésének további folyamatáról

A mozgássérült emberek akadálymentes közösségi közlekedésének mielőbbi megvalósulását elősegítő vasúti és az autóbuszos közlekedési forma összehangolása, a fogyatékos személyek számára előre kiszámítható utazás megteremtése, az akadálymentesítésre vonatkozó adatbázis valamint a MÁV által működtetett…

logo új

MEOSZ tájékoztató – munkavállalói jogok a munkaviszony megszűnésekor

A koronavírus veszélyhelyzet miatti gazdasági visszaesés következtében számos munkáltató döntött úgy, hogy kiadásainak mérséklése és fennmaradása érdekében megválik munkavállalóitól. A munkaviszony megszűnésével járó hátrányok a mostani helyzetben még inkább érezhetők, hiszen az utcára…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A sztómazsák továbbra sem rendelhető eRecepten – létfontosságú gyógyászati segédeszközök hiányoznak az elektronikus rendelési körből

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége  ismételten prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult a mozgáskorlátozott emberek létfenntartásához nélkülözhetetlen gyógyászati segédeszközök rendelésének könnyítése érdekében. Korábbi fellépésünk nyomán ugyan egyes gyógyászati segédeszközöket már lehet…

logo új

Rendszerszinten sérül Magyarországon a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelhez való joga

Rendszerszinten sérül Magyarországon a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelhez való joga – fogalmazta meg az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága (Bizottság) a 2020 áprilisában közzétett jelentésében. A Bizottság a Fogyatékossággal élő személyek…

admin-ajax

Mozgáskorlátozott fiatalok kortárs segítő csoportjainak létrehozását segíti a MEOSZ

A mozgáskorlátozott fiatalok sokkal több kihívással szembesülnek a mindennapokban, mint nem mozgáskorlátozott társaik. Nem jutnak hozzá az önálló életvitelüket segítő szolgáltatásokhoz és korszerű eszközökhöz. Sokan szegregált oktatásban kénytelenek tanulni, majd azzal szembesülnek, hogy…

logo új

MEOSZ tájékoztató a veszélyhelyzettel összefüggő kijárási korlátozás területi változásáról

Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében a Kormány 2020. március 28-ától  kijárási korlátozást vezetett be. A járványügyi helyzetre való tekintettel Magyarország területén 2020. május 4-től – Budapest és Pest megye kivételével…

logo új

MEOSZ tájékoztató gyógyászati segédeszköz rendelés eRecepten és egyéb egészségügyet érintő változásokról

A Kormány intézkedései alapján az egészségügyet érintő újabb könnyítések lépnek hatályba. Az intézkedések eredményeként egyes – patikában kiváltható – gyógyászati segédeszközök felírása kérhető lesz eReceptre is, illetve a veszélyhelyzetre tekintettel a kormány bevezette…

logo új

Változás a közigazgatási döntések elleni jogorvoslatban: fellebbezés helyett peres eljárás indítható a hatóság döntéseivel szemben

Ahogy a 2020. év mozgáskorlátozott személyeket érintő legfontosabb jogszabályi változásait összefoglaló tájékoztatóban már jeleztük, a közigazgatási eljárások jogorvoslatában március 1-jétől várható jelentős változás. E változás hatása azonban csak az utóbbi hetekben vált érezhetővé…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Indul a COVID 19 Krízisvonalunk mozgássérült embereknek

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2020. április 27-én elindítja „COVID 19 Krízisvonalát”, hogy szakmai és jogi segítséget nyújtson azoknak a mozgáskorlátozott embereknek, akik krízishelyzetbe kerülnek az őket megillető kötelező ellátás elmaradása miatt.

logo új

MEOSZ tájékoztató az új koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében tett újabb, gazdasági jellegű könnyítésekről

Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása céljából Magyarország területére kihirdetett veszélyhelyzet, mint különleges jogrend alatt a Kormány már több olyan intézkedést elrendelt, ami a járvány gazdasági hatásait igyekszik enyhíteni.

kerekesszek

A kifli házhoz jön, meddig várjunk, hogy a szolgáltató kihozza a kerekesszéket?

Meddig kell várnia egy kerekesszékes embernek arra, hogy szabadon mozoghasson a lakásában, ha elromlott a kerekesszéke? Meddig lesz az ágy rabja az amputált ember, ha meghibásodik a lábprotézise is? A járvány miatt akadozik,…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ elnöke intézkedést sürget a kórházból hazaküldött mozgáskorlátozott emberek védelmében

A járványügyi felkészülés miatt nagyon sok mozgáskorlátozott ember kerül vissza a kórházból az otthonába, akiknek a gondozását rokonai, korábbi segítői, vagy az önkormányzat a jelen helyzetben nem tudja, illetve a beteg speciális egészségügyi…

logo új

A MEOSZ tájékoztatója a postai szolgáltatások koronavírus járvánnyal kapcsolatos változásairól

Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása céljából Magyarország területére kihirdetett veszélyhelyzet, mint különleges jogrend alatt az emberek egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt intézkedések közül az alábbiakban a postai szolgáltatásokat érintő fontosabb…

logo új

MEOSZ tájékoztató a közhasznú társadalmi szervezetek veszélyhelyzetben való működéséről

A 2020. április 11-én lépett hatályba lépett a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet. A magyar kormány e rendelettel a koronavírus veszélyhelyzetre…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ a miniszterelnök közbenjárását az emberi erőforrások miniszterének pedig a válaszát várja az OORI felmentett főigazgatója ügyében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a több százezer mozgáskorlátozott ember megdöbbenésének hangot adva Orbán Viktor miniszterelnökhöz és prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult Dr. Cserháti Péternek, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet…

dr. Cserháti Péter

A MEOSZ egy emberként áll Dr. Cserháti Péter mögött

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a több százezer mozgáskorlátozott ember nevében köszönetét fejezi ki Dr. Cserháti Péternek az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet felmentett főigazgatójának a lelkiismeretes szakmai munkájáért, a munkásságáért. Egy emberként állunk…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ intézkedést sürget a létfontosságú gyógyászati segédeszközök biztosítása érdekében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult, hogy a veszélyhelyzet idején is biztosított legyen a mozgáskorlátozott emberek gyógyászati segédeszközökkel – így pl. a Heine-Medin betegek esetén a…

logo új

MEOSZ tájékoztató a látogatási tilalomról, az intézményekből való kijárási tilalomról, valamint a felvételi zárlatról

Az Országos Tisztifőorvos látogatási tilalommal és az intézményekből való kijárási tilalommal összefüggésben határozatokat hozott 2020. március 8-án, és 17-én. A határozatok alapján jelenleg az alábbiak megtartása kötelező.

meosz logó

MEOSZ tájékoztató a szociális szolgáltatásoknak a veszélyhelyzet során elrendelt megváltozott működési rendjéről

A kormány 2020. április 6-án változtatásokat rendelt el a szociális szolgáltatások működésével összefüggésben, ezáltal a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (Szoctv.) foglalt alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés a járványhelyzet alatt…

meosz logó

MEOSZ tájékoztató a veszélyhelyzet során alkalmazandó adatkezelési szabályokról

Az Operatív Törzset 2020. április 8-tól kormányrendelet jogosítja arra, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezéshez személyes adatokra vonatkozó adatszolgáltatást kérjen, az adatszolgáltatási kötelezettség a járvány idején elrendelt járványügyi ellenőrzés eszköze. A veszélyhelyzet során alkalmazandó…

meosz logó

A veszélyhelyzet alatti egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről szóló MEOSZ tájékoztató

A magyar kormány a 2020. április 6-án hatályba lépett rendelkezéseivel többek között intézkedett a szociális, gyermekvédelmi  és egyéb ellátások továbbfolyósítása érdekében oly módon, hogy a jelen helyzetben nem szükséges az esedékes felülvizsgálatokat elvégezni…

meosz logó

A MEOSZ fellépése nyomán szünetel az egészségi állapottól függő ellátások felülvizsgálata a veszélyhelyzet alatt

A magyar kormány a MEOSZ javaslatainak is köszönhetően kormányrendeletben intézkedett a szociális ellátásokat érintő veszélyhelyzet időszakában alkalmazandó szabályokról. A veszélyhelyzet során teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális szolgáltatásoknak…

meosz logó

Az önkormányzatok segélyhívó számai és hasznos információk a MEOSZ koronavírus aloldalán

Az ország egész területére kiterjedő információs és segélyvonalak elérhetőségeivel és tájékoztató anyagokkal segítjük a fogyatékos embereket a koronavírus veszélyhelyzet idején  a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége honlapján elérhető Koronavírus aloldalon.

meosz logó

A fogyatékos emberek ne legyenek a koronavírus járvány egyik fő vesztesei!

A koronavírus járvány kapcsán hozott intézkedésekből nem hagyhatók ki a fogyatékos emberek!- hangsúlyozta állásfoglalásában az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy veszélybe kerültek a fogyatékossággal élő személyek számára nyújtott…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ elnöke haladéktalanul fellépett a fogyatékos személyeket segítő intézkedési terv végrehajtása érdekében

Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkárhoz valamint a fővárosi és megyei védelmi bizottságok kormánymegbízott elnökeihez fordult az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik…