Akadálymentes turisztikai lehetőségek Budapesten és környékén

Tartalom:

Budai Vár

A Várba vezető utakon sorompókat helyeztek el a gépkocsiforgalom korlátozása, a műemléki környezet védelme érdekében. Bejutás a Clark Ádám tér felől a Hunyadi János utcai, valamint a Széll Kálmán tér felől a Várfok utcai sorompón át, távozás az Attila út felé a Palota úti sorompón át lehetséges. Mozgáskorlátozott személyek díjmentesen és engedély nélkül behajthatnak akkor, ha érvényes parkolási igazolványukat a szélvédő alatt a sorszámmal ellátott oldalával felfelé, jól láthatóan elhelyezik. A sorompónál lévő készülék „hotel” gomjának megnyomása után kiadott kártyát ki kell venni, majd távozáskor a készülékbe be kell helyezni. Az ott levő személyzet szükség esetén segít. A Dísz téren lévő sorompón is át lehet jutni. Ezen kívül a 16-os, 16A,116-os alacsonypadlós busszal, a Budavári Siklóval, vagy a Dózsa György téri lifttel is fel lehet jutni a Várba.

A polgárvárosban a Dísz tér, Tárnok utca, Szentháromság tér, Szentháromság utca, Országház utca és a Kapisztrán tér 2015-ben új burkolatot kapott, így kerekesszékkel könnyen járható.

Mátyás Templom – 1014 Budapest, Országház u. 14. A templomba kerekesszékes látogató be tud menni a déli, Halászbástya felőli „Menyasszony” kapun az újonnan kialakított emelkedőnek köszönhetően. A szemközti jegypénztárnál jelezni kell a látogatási szándékot, hogy kinyithassák azt a kaput, ha zárva van, valamint ingyenes jegyet kell kérni, mivel a belépés fogyatékossággal élő személy és kísérője számára díjmentes. További információ: www.matyas-templom.hu/

A Szentháromság tér és a Tárnok utca sarkán áll a Mátyás templomot és a Halászbástyát ábrázoló tapintható dombormű braille felirattal vakok, gyengénlátók számára.

A Halászbástya  alsó szintje akadálymentesen bejárható, kilátással a Dunára, a Pesti oldalra, a Parlamentre.

Hotel HILTON***** – 1014 Budapest, Hess András tér 1-3. A Mátyás Templom mellett áll. A szálloda teljesen akadálymentes, de a középkori Dominikánus Kolostor maradványai – amely romokra a szálloda felépült – akadálymentesen csak korlátozottan és segítséggel látogathatók, de ezek a szálloda halljából üvegfalon át jól láthatók. A szálloda földszintjén a jól kialakított akadálymentes mosdóhelyiségeket igénybe lehet venni.

Labirintus – 1014 Budapest, Úri u. 9. Az akadálymentes bejárat a Lovas út 4/a sz. alatt található.  A Budai Várbarlangban levő Labirintusban a magyar történelem egyes jelenetei elevenednek meg.  Bővebben: http://labirintus.eu/

Sziklakórház Atombunker Múzeum – 1012 Budapest, Lovas út 4/c. A Várbarlangban lévő másik látnivaló a II. Világháborúban létesített kórház. A hidegháború idején titkos objektum, ún. „légoltalmi szükségkórház” 2008-ban nyílt meg múzeumként a látogatók előtt. Kerekesszékkel a múzeum kétharmada, a kórházi része akadálymentesen látogatható. Ötnél több mozgáskorlátozott látogatót külön csoportként kíséri az idegenvezető, ebben az esetben előzetes bejelentkezés szükséges. Számukra és 1 fő számára a belépés ingyenes. Bővebben: http://budapest.varosom.hu/latnivalok/tortenelmi-emlekeink/Sziklakorhaz.html

Hadtörténeti Múzeum – 1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4. A kiállítások akadálymentes megtekintéséhez a 325-1600 telefonszámon előzetes bejelentkezés szükséges. Az akadálymentesített mosdót segítséggel lehet használni.  Bővebben: http://www.militaria.hu/

A Budavári Palotában1014 Budapest, I. kerület, Szent György tér 2,  az alábbi intézmények találhatók:

Magyar Nemzeti Galéria  A , B, C, D épületek

  • A épület      –   Időszaki kiállítások – a bejárat akadálymentes
  • B épület      –   Igazgatóság – a bejárat akadálymentes
  • C – D épület – Állandó és időszaki kiállítások

Fogyatékossággal élő látogató egy kísérővel, ha az A épület bejáratánál a recepción jelentkezik, ottani alkalmazott kíséretében díjmentesen járhatja végig az állandó és az időszaki kiállításokat. Az ingyenes jegyhez szükséges a MEOSZ (vagy MVGYOSZ, vagy SINOSZ) igazolvány, a fogyatékosságot igazoló dokumentum (pl. MÁK igazolvány) és a személyazonosságot igazoló dokumentum. Akadálymentes mosdó az A és a C épületben található. Látássérült látogatók számára tapintható kiállítási tárgyak is vannak a kiállításokon. Lásd: http://www.mng.hu/informacio

Budapesti Történeti Múzeum    E  épület    –  A bejutás rámpával akadálymentes.

A pénztár mellett 8 lépcsőfok vezet a kiállítótérbe, ezt áthidalja egy lépcsőlift. Mérete: 70x74cm, teherbíró képessége:150 kg. Innen el lehet eljutni a gótikus szoborleletekhez. Erről a szintről két lift megy fel az emeletekre. Lent, a középkori ásatások sajnos nem látogathatók akadálymentesen. Az előtérben a büfé mellett van akadálymentes mosdó. Fogyatékossággal élő személy egy kísérővel ingyenesen látogathatja a kiállításokat. Bővebben: http://www.btm.hu/

Országos Széchenyi Könyvtár   F  épület     –  akadálymentesen látogatható, van akadálymentes mosdó is, erről bővebben itt lehet olvasni: http://www.oszk.hu/akadalymentesites

Az Országos Széchenyi Könyvtár, a Budapesti Történeti Múzeum és  a Magyar Nemzeti Galéria látogatásához ajánlott a Palota úti (Dózsa György térnél) Gyorslift használata, amelyhez rámpa vezet. A Gyorslift súlyos mozgáskorlátozott személy (bottal, mankóval, kerekesszékkel) igazolvánnyal, és kísérője számára ingyenesen használható. A Gyorslift megközelíthető a Deák tér felé menő 16-os busz Palota úti megállójánál. Lásd bővebben: http://www.oszk.hu/akadalymentesiteshttp://www.oszk.hu/megkozelites.

Vigyázat: A Budavári Palota egész területén macskaköves burkolat van, kerekesszékkel nehéz közlekedni!

Várkert Bazár – 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.  A főváros legújabb attrakciója, amely felújítva teljes szépségében 2014 augusztus óta áll nyitva a látogatók előtt. Természetesen itt is ügyeltek az akadálymentességre. Az épületek és az egész terület bejárható kerekesszékkel. Az Ybl Miklós által tervezett épületegyüttesen kívűl megújultak a királyi kertek, amelyet ma Neoreneszánsz kertnek neveznek. Az akadálymentes bejutáshoz ismernünk kell a Várkert Bazár egyes részeinek a nevét. Ezekről a http://www.varkertbazar.hu honlap tájékoztat, vagy a Testőrpalotában kapható prospektus is segíthet az eligazodásban. A Lánchíd utcából a Lépcsőpavilon bal oldali bejáratán belül található lift visz fel a Neoreneszánsz kert szintjére.

A Testőrpalota és az Északi bazársor feletti terület az ún. Öntőház udvar, ahol a 16-18. században ágyúöntő műhelyek voltak. Ma a szépen parkosított területen különféle rendezvényeket, programokat tartanak, és liftekkel, lépcsőkön fel lehet jutni egészen a Budavári Palotához, a Savoyai teraszra. Az Öntőház udvarba a Lánchíd utcáról a Lépcső pavilon jobb oldalán levő „Vár Gourmet” feliratú táblával jelzett bejáraton belüli lifttel lehet felmenni. Innen egy enyhe lejtésű szerpentin úton jutunk a következő szintre egy még feljebb levő szintre induló lifthez, majd onnan egy további lifttel fel a Savoyai teraszra.

Egyébként a Testőrpalotában és a Déli palotákban található kiállítások is akadálymentesen látogathatók, és akadálymentes mosdó is rendelkezésre áll. Megközelíthető a 105-ös busszal a Clark Ádám térig, vagy a budai fonódó villamossal (alacsonypadlós 19-es, a 41-es még nem akadálymentes). Végig vannak parkolóhelyek, de mozgáskorlátozottak részére kijelölt parkolóhelyből kettő van a szemközti Várkert palota mögött.

Gellérthegy

A Gellért hegy a Duna jobb partján, a Budai Vártól nem messze, a Szabadság szoborral és a Citadellával a tetején, csodálatos kilátást kínál az egész városra. Járművekkel le kell parkolni a Gellérthegy tetején levő nagy parkolóban. A parkolóból mechanikus kerekesszékkel leginkább segítséggel lehet feljutni a meredek úton a kilátó teraszra és a Citadellához. Közvetlenül a szabadságszobor előtti terület gyöngykaviccsal borított, nehéz rajta közlekedni. A 27-es busz vonalán naponta kb. félóránként vannak alacsonypadlós járatok.

Gellérthegyi Sziklatemplom – 1990 óta itt működik az egyetlen magyar alapítású rend, a Remete Szent Pálról elnevezett Pálos Rendház. 1992-ben nyílt meg újra a Sziklatemplom, a főváros legkülönlegesebb temploma. Az első terem természetes sziklaüreg (Szent István barlang), a templombelsőt mesterségesen alakították ki 1926-ban. A Szent Gellért térről lehet felmenni a kissé emelkedő, aszfaltozott szerpentin úton. Akadálymentes a bejárat és az egész templom, és van akadálymentesített mosdó is. Fogyatékossággal élők számára a belépés ingyenes. Bővebben:  http://www.sziklatemplom.hu/

Kilátókő-szobor – Buda királyfi és Pest királykisasszony – a két szép szobor Budát és Pestet szimbolizálja, a tapintható braille olvasókönyv a látássérültek számára készült. Érdemes megnézni a Filozófusok kertjét is. A kilátókő-szobor a Hegyalja út fölötti parkban található. Legjobban megközelíthető saját gépkocsival, vagy a BKK akadálymentes háztól-házig járatával, mert a Sánc utca nagyon meredek.

Óbuda műemlékei

Fővárosunk legrégebben lakott területe bővelkedik történelmi emlékekben, szép régi épületekben. Kerekesszékkel akadálymentesen az alábbi helyekre lehet eljutni többek között a 109-es busszal, melynek a legtöbb járata alacsonypadlós:

Flórián tér – A Flórián üzletközpontban akadálymentes mosdó is található. Az aluljáróban és környékén II, III. századi római kori katonai település fürdő, ill. lakóépületek maradványai, sírkövek, stb. láthatók, ahová a térről két irányból kb. 8-10 %-os lejtős aszfaltozott út vezet.

Főtér – A Flórián téri aluljáróból a Szentendrei úton az első keresztutcán jobbra, a Kórház utcán át érhető el. A Polgármesteri Hivatalban levő akadálymentes mosdó hivatali időben használható a rámpával ellátott bejáraton át. Így a vele szemben lévő Új Sipos vendéglő ajánlható, ahová lépcső-mentesen be lehet jutni, de akadálymentes mosdója nincs. További látnivalók: a Zichy kastély és a benne található Óbudai Múzeum (http://www.obudaimuzeum.hu/), ahol a 12-13. századi Óbuda maradványi láthatók.  Akadálymentes főbejárat a Szentlélek tér felől: közönségfogadó tér múzeumi bolttal, kávézóval. Odébb, a Laktanya utcában a Varga Imre múzeumnál az esernyős szobrok érdekes látványt nyújtanak.

Vigyázat: az egész Főtér burkolata macskaköves, kerekesszékkel nehéz a közlekedés.

Óbudai Társaskör – 1036 Budapest, Kiskorona u. 7. A Főtérről az Árpád híd alatt a kerékpár úton, vagy a Pacsirtamező útról érhető el. A csengővel ellátott félköríves kapubejárón lehet akadálymentesen bejutni. Koncerteket, színi előadásokat, irodalmi esteket, kiállításokat tartanak itt. Minden helyiség akadálymentesen bejárható.   www.obudaitarsaskor.hu

Szent Péter és Pál Plébánia és környéke – a Szentlélek téren az Árpád híd mellett, az Óbudai Társaskörtől nem messze található. Minimális szintkülönbséggel (kis segítséggel) be lehet jutni a barokk templomba. A közelben található Krúdy Gyula lakóháza, a Mókus étterem (Mókus u. 1-3, a bejárat akadálymentes, a mosdó nem az), a Budapest Galéria kiállítóháza (Lajos u. 158.), amely az egyetlen megmaradt középkori épület. Előtte a középkori piactér romjai láthatók. A közelben van az akadálymentes Hotel Aquincum (ak.mentes mosdóval).

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – 1036 Budapest, Korona  tér 1.

Krúdy Gyula egykori házában lévő múzeum földszinti termei a bejáratnál lévő egy lépcsőfok után akadálymentesen látogathatók. Bővebben: http://www.mkvm.hu/

BTM Aquincumi múzeum – 1038 Budapest, Szentendrei út 129-135. A II. és III. századi római kori Aquincum város romjai találhatók itt. A múzeumban található az egyedülálló vízi orgona, ezenkívül  kerámia edények, szobrok, érmék, mozaikok, stb. találhatók. A múzeum régi épülete részben, az új teljesen akadálymentes. Itt található a vakokat és gyengénlátókat tájékoztató Braille feliratú „Festőház és környezete” című dombormű. A 106-os busszal közelíthető meg. Lásd:  www.aquincum.hu

Pesti belváros

A Belváros egész területén kerekesszékkel szinte mindenütt akadálymentesen lehet közlekedni. Gépkocsival a parkolás nem egyszerű, előzetes tájékozódás szükséges pl. a route4you mobiltelefonos applikációval. Legjobban a 105-ös busszal érhető el, melynek legtöbb járata alacsonypadlós.

Szent István Bazilika – 1051 Budapest, Szent István tér 1. Szent István állam- és egyházalapító királyunknak szentelték Budapest legnagyobb és legszebb templomát, a katedrálist, ahol a Szent Jobb is látható. A templomba a baloldalon található lift segítségével lehet bejutni. Az üvegfülke mellett balra levő kőoszlopon van a csengő. A csengetésre válaszolnak, majd kb. 5 perc múlva érkezik a Bazilika alkalmazottja, aki a látogatót az altemplomon át, a másik lift segítségével felkíséri a Bazilika bejárati szintjére. A Bazilika honlapja:  http://www.bazilika.biz/

Parlament – 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. A Magyar Országgyűlés épülete az egyik legszebb, legnagyobb és leghíresebb parlament a világon, rengeteg látogatót fogad. A Kupolateremben látható a Szent Korona és a Korona ékszerek. A Parlament egyénileg és csoportosan is látogatható. Fogyatékossággal élő személyek számára a belépőjegyre vonatkozó kedvezmény kidolgozása folyamatban van.

Bővebben: http://latogatokozpont.parlament.hu/

Belépés a Látogatóközpontból lehetséges, ahová lifttel lehet lejutni. Itt van akadálymentes mosdó is. A 15-ös busszal közelíthető meg.

Pesti Vigadó – 1051 Budapest, Vigadó tér 2. A 2014-ben tíz évig tartó tatarozás után újonnan megnyitott, eredeti szépségében pompázó Vigadóban kiállításokat és koncerteket rendeznek. A korábbi akadálymentességet megőrizték. Csoportos épület-bejárásokon is részt vehetünk, melynek során a 6. emeleti teraszról csodás kilátásban gyönyörködhetünk. Ingyenes látogatói jegy kapható 6 éves kor alatt, 70 éves kor felett, valamint (…) a fogyatékkal élő személyek és kísérőik (jogosultanként max. 1 fő) személyazonosító igazolvány, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványa, Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványa, Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványa, a Magyar Államkincstár (MÁK) által fogyatékossági támogatásban való részesülésről kibocsátott hatósági igazolvány, ÉFOÉSZ tagsági kártya vagy más orvosi igazolás felmutatásával, amelyben a fogyatékosság ténye egyértelműen szerepel. Díjmentes jegyet csak aznapra lehet kapni. Szívesen fogadnak mozgássérült emberekből álló csoportokat is. Időpontot egyeztetés a (+36) 1 328-3325 telefonon, vagy a turizmus@vigado.hu email címen lehetséges.  Bővebben: www.vigado.hu

Duna korzó – A Lánchíd, Eötvös tér és a Március 15. tér (Erzsébet híd) között a felső rakpart már a 19. században is a legismertebb korzó volt, ahol mindenféle társadalmi rangú emberek sétáltak, beszélgettek. A századfordulón szállodák egész sora díszítette a korzót, ami a II. Világháborúban és utána teljesen elpusztult. A 70-es és 80-as években új szállodákat építettek. Ma a Duna korzón főleg turisták sétálnak. Kerekesszékkel is érdemes arra járni, egy szintben végig lehet menni, és gyönyörködni a budai panorámában. A Duna korzó is része az UNESCO Világörökségnek.

Belvárosi templomok – Van néhány barokk (XVIII.sz.) templom a Belvárosban, amelyek bejáratánál néhány centiméteres szintkülönbségek vannak, látogatásuk kísérővel ajánlott. Ezek a Szervita téri templom, 1053 Budapest, Szervita tér; az Egyetemi templom, 1053 Budapest, Papnövelde u. 5-7; a Szent Mihály templom, 1056 Budapest  Váci utca 47/b; a Pesti Ferences templom, 1052 Budapest, Ferenciek tere 9. és a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Budapest, Március 15. tér.

Magyar Nemzeti Múzeum – 1088 Budapest, Múzeum krt.14-16. Magyarország történetével ismerkedhet meg a látogató. A Múzeum körútról a sorompós kapun át lehet bejutni a Múzeumkertbe, a sorompónál lévő telefonon csengetni kell. Az akadálymentes bejárat az épület bal oldalán (Bródy Sándor utca felől) található, a múzeum munkatársa itt fogadja a mozgáskorlátozott látogatókat, és végigkíséri a kiállításokon. Akadálymentes mosdó is rendelkezésre áll. Csoportosan érkezők esetén előzetes telefonon történő egyeztetés szükséges. Lásd: http://mnm.hu/hu/segitseggel-eloknek  A 4-es metróval a Kálvin téri megállóig érdemes menni.

Természettudományi Múzeum – 1083 Budapest, Ludovika tér 6. Teljesen akadálymentes, beleértve a mosdót is.  Állatok, növények, kőzetek, őskori leletek, fosszíliák és időszaki kiállítások láthatók itt, lásd. http://www.nhmus.hu/. Elsősorban gépkocsival közelíthető meg. A Kiállítási épület előtti útszakaszt és parkolóhelyeket Múzeum látogatói vehetik igénybe, de a Ludovika tér többi részén megszűnt a parkolási lehetőség. A közelben a Korányi Sándor utcában és az Illés utcában lehet még parkolni. Ezeken az útszakaszokon hétköznap fizetni kell a parkolásért. Kérjük, a parkolásnál vegyék figyelembe, hogy az útpadkára NEM szabad felállni. A helytelenül parkolókat a Közterület-felügyelet munkatársai bírsággal sújtják. Ezen kívül a 9-es busszal is el lehet jutni a Kálvária térig, onnan pár száz méter gyalog. Sajnos a 3-as metró egyáltalán nem akadálymentes, holott ez van a legközelebb a Múzeumhoz.

Andrássy út, Hősök tere és a Városliget

Az Andrássy út a Hősök terével Budapest másik UNESCO Világörökségi helyszíne. Hossza kb. 2,5 km, épült 1873 és 1885 között. Eredeti célja egy reprezentatív úttal összekötni a Belvárost a Városligettel. Sok szép épület látható itt, akadálymentesen végig jól bejárható.  A 105-ös busz a Lánchídon, a Belvároson át végigmegy az Andrássy úton és eléri a Hősök terét.

Magyar Állami Operaház – 1061 Budapest, Andrássy út 22. Kerekesszékkel a földszinti nézőtérre lehet bejutni, de lifttel az emeletre is fel lehet menni. A délutáni, csoportos vezetett Opera látogatáson is részt lehet venni kerekesszékkel. Lásd www.opera.hu  (105-ös busz)

Párizsi Nagyáruház Alexandra Könyvesház – 1061 Budapest, Andrássy út 39. Az 1885-ben épült Terézvárosi Kaszinó helyén létesült 1911-ben a Párizsi Nagy Áruház, mint Magyarország első áruháza. Az építész megtartotta a kaszinó gazdagon díszített báltermét Lotz Károly és Feszty Árpád a feltörekvő főváros allegóriáját ábrázoló freskóival. A földszinti terem végénél balra levő lifttel fel lehet jutni az első emeletre, ott a néhány lépcsőt egy lépcsőlift hidalja át. (Látogatás előtt célszerű érdeklődni ennek működéséről.) Így jutunk be a Lotz terembe, amely ma BookCafé néven elegáns, élőzenés kávéházként üzemel. Lásd: http://www.lotzterem.hu/lotz-terem-es-kavezo

Budapesti Operettszínház – 1065 Budapest, Nagymező u. 17.  Akadálymentesen látogatható, de az akadálymentes bejárat a Mozsár utca felől van, és a mosdó is akadálymentesen kialakított.  Bővebben: www.operettszinhaz.hu/operett.php

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) – 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. A belső díszítés a magyar szecesszió egyik legszebb példája. Az újonnan megnyitott épületet akadálymentes bejárattal és mosdóval is ellátták. További info:  http://lfze.hu/hu/kezdolap

Délkelet-ázsiai Aranymúzeum – 1062 Budapest, Andrássy út 110. Délkelet Ázsia tizenegy országából mintegy ezer műkincs látható, nagy része aranyból, az ókortól a 20. századig. Az épület és környéke teljesen akadálymentes. Látogatás előtt érdeklődjünk a nyitvatartásról! Bővebben:  https://www.facebook.com/Aranymuzeum

Szépművészeti Múzeum – 1146 Budapest, Dózsa György út 41, Hősök tere.

2015-től várhatóan 2018-ig felújítás miatt zárva tart!

Műcsarnok – 1146 Budapest, Dózsa György u. 37, Hősök tere.  A Szépművészeti Múzeummal szemben található. Időszaki, kortárs művészeti kiállításokat rendeznek itt. A lépcsősor bal oldalában levő lifttel lehet feljutni. Itt is van akadálymentes mosdó.  (www.mucsarnok.hu/ )

A Hősök terén, ahol az Ezredéves Emlékmű a királyszobrokkal és a Hősök Köve látható, valamint a Városliget aszfaltozott útjain akadálymentesen lehet közlekedni.

Vajdahunyad Vára – 1146 Budapest, Városliget. A történelmi építészeti stílusokat bemutató épületekből álló komplexum az Ezredévi Kiállítás (1896) központi pavilonja volt. Itt található a Mezőgazdasági Múzeum, amely lépcsőlift, vagy rámpa segítségével akadálymentesen látogatható. Van akadálymentes mosdó is. Az udvar újonnan lett leburkolva, jól járható. A múzeumról bővebben: www.mezogazdasagimuzeum.hu /

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum – 1146 Városligeti krt. 11. 2015-től 2018. márciusig átépítés miatt zárva tart!   Bővebben: http://www.mmkm.hu/

Rákóczi híd környéke (Lágymányos)

A Nemzeti Színház – 1095 Budapest Bajor Gizi park 1. A Lágymányosi híd pesti hídfőjénél található. A 103-as busszal közelíthető meg elég körülményesen, gépkocsival jól megközelíthető. Lásd: http://www.nemzetiszinhaz.hu/

A Művészetek Palotája a Nemzeti Színház mellett áll, teljesen akadálymentes. Az utóbbi években igen népszerűvé vált MÜPA nagyszerű koncertek, híres hazai és külföldi művészek előadásainak helyszíne. A programokról bővebben a www.mupa.hu/  tájékoztat.

Gyógyfürdők, uszodák

Az alábbi öt gyógyfürdő és egy uszoda bejárata, belső kialakítása akadálymentes, a medencéknél a fürdők alkalmazottai beemelőkkel segítik a mozgáskorlátozott látogatók bejutását a medencékbe.

Gellért Gyógyfürdő és Uszoda – 1118 Budapest, Kelenhegyi út 4. Telefon: (06-1)466-6166

A szecessziós belsőépítészet egyik legszebb példája a fővárosban. Akadálymentes mosdó van a közösségi területen és a női, ill. a férfi medencénél. Speciális öltöző és zuhanyzó nincs, szükség esetén a személyzet segít eligazodni a szekrények között. Mind a nagy medencéhez, mind a női és férfi medencéhez van beemelő lift. Bővebben: http://www.gellertfurdo.hu/
Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda – 1146 Budapest, Állatkerti krt. 11., Városliget

Maga a gyógyfürdő neobarokk-neoreneszánsz épülete díszes, nagyon látványos, az egyik legszebb fürdő épület a világon szobraival, a fürdőkultúrákat ábrázoló, mitológiai jeleneteket ábrázoló freskóival. A termálfürdő területén van akadálymentes zuhanyzó és mosdó, az uszoda területén két egységet alakítottak ki mozgáskorlátozott vendégek számára, amelyekben van öltöző, zuhanyzó és mosdó. Bővebben: http://www.szechenyifurdo.hu/

Dagály Strandfürdő és Uszoda – 1138 Budapest, Népfürdő u. 36., Árpád híd pesti hídfőjénél

Akadálymentesen kialakított öltöző és mosdó (zuhanyzó + WC), a termál medencéhez és az úszómedencéhez egy-egy beemelő lift áll rendelkezésre, további liftek, rámpák biztosítják az egész épület, strand és parkoló akadálymentességét mozgáskorlátozott vendégek számára, de látássérült személyeknek is alkalmas, mert eltérő felületű vezetősávok lettek kialakítva a bejárat, öltöző, mosdó és a medencék között. 2016. augusztus 31-ig biztosan üzemel. Bővebben: http://www.dagalyfurdo.hu/

Dandár Gyógyfürdő – 1095 Budapest, Dandár u. 5-7.  Boráros térnél (Petőfi híd pesti hídfője) Bővebben:  http://www.dandarfurdo.hu/

Rudas Gyógyfürdő és Uszoda – 1013 Budapest, Döbrentei tér 9., Erzsébet híd budai hídfőjénél.  Bővebben: http://www.rudasfurdo.hu/

Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda – 1023 Budapest, Frankel Leó u. 25-29.  Egyes részlegek akadálymentesen használhatók mozgáskorlátozottak számára. Bővebben:  http://www.lukacsfurdo.hu/

Erzsébetligeti Uszoda – 1165 Budapest, Újszász utca 106-108.  Lásd: www.uszodak16.hu/

Természet

Fővárosi Állat- és Növénykert – 1146  Budapest, Állatkerti körút 6-12. (Hősök terénél) Kedvezményes partneri jegy 700 Ft értékben MEOSZ igazolvánnyal kapható (2016-ban vényes).  Van akadálymentes mosdó. Bővebben: http://www.zoobudapest.com/rolunk/

Érdemes a Margit szigetre ellátogatni. Középkori templom és kolostorromok (Szent Margit), virágos parkok között sétálhat a látogató. Megtekinthető a kis állatkert, a zenélő kút és a japán kert a vízeséssel. Végig aszfaltozott úton, sík terepen lehet közlekedni. A két nagy szálloda akadálymentes közösségi mosdóját lehet használni. Tavasztól őszig újra zenél a Margit híd közelében lévő Margitszigeti Szökőkút. A szökőkút átmérője 35 m, vízfelülete több mint 1000 m2, mintegy 400 m3 vizet tartalmaz. Megközelíthető 26-os busszal, amely az Árpád híd és a Nyugati pályaudvar között közlekedik és végigmegy a szigeten, vagy a 4-6-os villamossal. http://margitsziget.info/hirek141-a-szokkut-megujult-zenei-programja

Szemlő-hegyi barlang – 1025 Budapest, Pusztaszeri út 35, telefon: 325-6001. A barlang akadálymentesen látogatható, de csak segítséggel a meredekség miatt. Többféle interaktív programot is kínálnak. Megközelíthető a 29-es busszal. Bővebben: http://www.dinpi.hu/index.php?pg=menu_1271

Sas-hegyi Látogatóközpont – 1112 Budapest, Tájék utca 26.   A 30 hektáros Sas-hegy Természetvédelmi Terület élő múzeuma Buda ősi flórájának és faunájának. Természetes szigetként maradt meg évszázadokig a budai szőlőültetvények, majd a helyükön épült házak tengerében. Ma is olyan ritka fajoknak ad otthont, mint a haragos sikló vagy a csikófark. Látogatható a tanösvény, a látogatóközpontban lévő interaktív kiállítás, a hegy tetején lévő kilátóterasz, hétvégi állatbemutatók vannak (róka, borz). A Sas-hegy azon kevés hely közé tartozik, ahol kerekesszékesek is élvezhetik a természetet. Megközelíthető a 8-as busszal, de az utca meredeksége miatt ajánlott segítővel menni. Lásd:  http://www.dinpi.hu/sashegy

Füvészkert ELTE Botanikus Kert – 1083 Budapest, Illés u. 25.  Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1771-ben hozta létre Magyarország első botanikus kertjét, amely később világhírnévre tett szert.  150 éve a kert jelenlegi helyén található a Festetics család egykori birtokán. Az 1960-ban természetvédelmi területté nyilvánított Botanikus Kertben mintegy 7000 trópusi és szubtrópusi növényfaj él. Az egyik gyűjtemény bemutatja a hazai természetes flórát.  A kert népszerűsítésében nagy szerepet játszott Molnár Ferenc híres ifjúsági regénye: a „Pál utcai fiúk”, melyben a Füvészkert a cselekmények fontos színhelye volt. A XX. század elejére azonban a főváros már körülnőtte a kertet, területének 2/3-ára klinikai épületek kerültek. A kert nagy része akadálymentesen bejárható. Lásd:  http://www.fuveszkert.org/

Forma 1 – Hungaroring  (Az Ostermann Forma1 Kft-től kapott információk alapján):

A Gold 3 tribün legfelső sorában (13. sor) vannak a mozgáskorlátozottak és kísérőjük számára speciálisan kialakított helyek.  Illemhely e mögött a tribün mögött található. Akadálymentesített tömegközlekedés nincs, az Árpád hídtól közlekedő ingyenes buszjáratok nem akadálymentesítettek. Gépkocsival lehet megközelíteni. Van egy parkoló a Gold 3 tribün mögött, ehhez kérésre biztosítanak matricát, ha van mozgáskorlátozott igazolványa a vendégnek. Ezt előre kell igényelni a gépjármű adatainak megadásával együtt (márka, típus, szín, rendszám, név, telefonszám). Mindenkinek kell jegyet vásárolnia, aki a pálya területére belép, vagy behajt, tehát külön sofőrszolgálatra nincs lehetőség, csak ha a sofőrnek is váltanak valamilyen jegyet a rendezvényre. Ezekből a parkolóhelyekből elegendő áll rendelkezésre. Legkésőbb 10 óráig érdemes megérkezni a rendezvényre. Távozásra két időpontot javasolnak a tömeg elkerülésére: a verseny leintése előtt 15:30 körül, vagy a nagy tömeghullám levonulása után 18 óra körül.

Éttermek

Nem Adom Fel Café Bar – 1082 Budapest, Baross u. 86. (Lépcsőjáró visz le a pincehelyiségbe) http://nemadomfelkavezo.hu/rolunk.php

Gellért Söröző – étterem, a Hotel Gellért épületében van. 1111 Budapet Szent Gellért tér 1. www.gellertsorozo.hu/

Dunaparti Matróz Kocsma étterem,  1011 Budapest, Halász u. 1, a Fő utca sarkán található a Batthyányi tér közelében. www.matrozkocsma.hu

Nagyi Palacsintázója a Batthyány téri Csarnok mellett, a Csarnokban van akm.mosdó. Az Aquincum Múzeumnál lévő Palacsintázó is akadálymentes.  Lásd még: www.nagyipali.hu

Újbuda Terasz – vendéglő, gyorsétterem, cukrászda, 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178/a. www.ujbudaterasz.hu

Trófea Grill Éttermek lásd: www.trofeagrill.eu

Gundel Étterem,  1146 Bp. Állatkerti út 2,   a Hősök tere mellett található. www.gundel.hu

CALLAS Café Restaurant, Budapest, VI. kerület, Andrássy út 20, az Opera mellett, www.callascafe.hu

Művész Kávéház  – 1061 Budapest, Andrássy út 29, az Operával szemben www.muveszkavehaz.hu

BookCafé – 1061  Budapest, Andrássy út 39, élőzenés kávéház a Párizsi Nagyáruházban. http://www.lotzterem.hu/lotz-terem-es-kavezo

Városliget Café – 1146 Budapest, Olof Palme sétány 5,  az étterembe a személyzet segítségével lépcsőlifttel lehet  bejutni      www.varosligetcafe.hu

Vendéglő a KisBíróhoz – 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 8/d. www.vendegloakisbirohoz.hu

Bock Bisztro – 1073 Budapest, Erzsébet krt 43-49.  www.bockbisztro.hu

NU (U26) Bisztró – 1062 Budapest, Teréz krt. 55. (Eiffel tér) Akadálymentes mosdó kb. 20 méterre az irodaépületben található, személyzet elkíséri a mozgássérült vendéget.) http://www.bisztronomia.hu/

“52” Bisztró – Magyar utca 52. A kávézó a Kálvin tér és a Kecskeméti utca kereszteződésétől kevesebb mint 100 méterre található.

Info Café – Gönczy Pál utca 1. (Kálvin tér környéke)

Ezek azok az éttermek, kávézók, ahol a bejárat, belső kialakítás és a mosdó is akadálymentesen kialakított. Ezenkívül szép számmal vannak éttermek Budapesten, amelyekbe be lehet jutni akadálymentesen, de nincs kialakított mosdó (pl. a Budai Várban, Óbudán, a Belvárosban, Szt. Gellért téren, stb.).

Ajánljuk még az akadálymentes szállodák éttermeit, a McDonalds és hasonló gyorsétkezdé-ket, valamint a nagy, vagy kisebb bevásárlóközpontokat, csarnokokat: TESCO, LURDY Ház, CAMPONA – itt tekinthető meg a Tropicarium;  Pólus Center, Duna Plaza, Westend City Center, Mammut, IKEA, AUCHAN, MOM-Park, Batthyány téri csarnok, Fővám téri Nagycsarnok, Bálna Budapest, stb.

Érdemes ellátogatni a Bálna Budapest kereskedelmi és kulturális központba (Bp.IX., Vágóhíd utca), amelyet két XIX.századi közraktárból alakítottak ki, ma a főváros egyik látványossága.

INSTANT – 1065 Nagymező utca 38. éjszakai szórakozóhely fiataloknak, a legnagyobb és legjobb színvonalú romkocsma. Programok legnagyobb része, étkezés (pizza, hot dog, krumpli) a földszinten zajlik. A földszint akadálymentesen bejárható, van akadálymentes WC.