Bemutatás

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége „P2P – Mozgáskorlátozott fiatalok társadalmi inklúziójának és társadalmi szerepvállalásának erősítése a kortárs segítés erejével” című projektjének célja, a súlyosan mozgáskorlátozott fiatalok aktív állampolgárságának, társadalmi szerepvállalásának erősítése Magyarországon, Romániában és Szlovákiában.

 

A mozgáskorlátozott fiatalok aktív társadalmi részvétele az Európai Unióban – ahogy azt a  kutatások is  bizonyítják-  alacsonyabb a nem mozgáskorlátozott társaikhoz képest. Különösen igaz ez a kelet-európai országokra, így  Magyarországra, Romániára és Szlovákiára, ahol a fogyatékossággal élő emberek  társadalmi befogadása is jóval később indult meg a Nyugat-Európai országokhoz képest és ahol  a kirekesztettség, az előítéletek és a diszkrimináció ma is részei a fogyatékossággal élő fiatalok mindennapjaiknak az olyan meghatározó területeken, mint az oktatás, a szabadidő, vagy a foglalkoztatás.

 

A projektben résztvevő szervezetek ezért egy olyan innovatív, nem formális és kooperatív tanulási technikákon alapuló mentor képzési módszert dolgoznak ki közösen, melynek révén hasonló civil és ifjúsági szervezetek, csoportok, mozgáskorlátozott fiatalok önsegítő csoportjainak hatékony létrehozását segíthetik elő, ezzel is hozzájárulva a fogyatékossággal élő, súlyosan mozgáskorlátozott fiatalok társadalmi szerepvállalásának, aktív állampolgárságának elősegítéséhez, annak érdekében hogy a mozgáskorlátozott fiatalok a hazai és nemzetközi ifjúságpolitika formálóiként, aktívan részt vegyenek az őket érintő döntésekben, gyakorolják jogaikat, képviseljék érdekeiket.

 

A csoportokban résztvevő mozgáskorlátozott fiatalok tanulhatnak egymástól, segíthetik egymást fejlődését  egy biztonságos, elfogadó környezetben, illetve a közösség erejét felhasználva, aktívan részt vesznek majd az őket érintő döntéshozatali folyamatokban helyi szinten, illetve a csoportok közösen lépnek  fel az őket érintő diszkriminációval szemben.

 

A projekt célkitűzései:

 

  • a súlyosan mozgáskorlátozott fiatalok problémáinak, szükségleteinek feltérképzése összesen 450 fiatal bevonásával Magyarországon, Romániában és Szlovákiában
  • a kutatás eredményeire és a bevont szakértők tudására és tapasztalataira alapozva egy mentor képzési módszer kidolgozása
  • pilot: a módszer tesztelése 3 nem formális tanuláson alapuló kortárs segítő mentor képzés során 18 fő súlyosan mozgáskorlátozott fiatal bevonásával
  • után-követés: a képzés eredményességének tesztelése, a mentorok által létrehozott 18 önsegítő csoport, 90 fő munkájának nyomon követése, szakmai támogatása
  • A projekt eredményeinek, a kidolgozott módszer széles körű terjesztése egy online kiadvány, közösségi média kampány és három disszeminációs esemény megvalósításával

 

 

Partnereink:

Orbán Alapítvány – Románia

Szövetség a Közös Célokért Polgári Társulás – Szlovákia

A projekt az Erasmus+ program támogatásával valósul meg.