Vissza nem térítendő támogatás
adható olyan új munkahelyek teremtéséhez, meglévő munkahelyek bővítéséhez,
új technológia bevezetéséhez szükséges tárgyi eszközök és immateriális
javak beszerzéséhez, amelyek a munkavállalók létszámának növelésével tartós
foglalkoztatást biztosítanak. (munkahelyteremtés támogatása)
Támogatás nyújtható annak
a munkáltatónak, aki működésével összefüggő okból a munkavállaló munkaviszonyát
rendes felmondással kívánja megszüntetni. (munkahelymegőrzés támogatása)
A munkahelyteremtés támogatásáról
Vissza nem térítendő támogatás
adható olyan új munkahelyek teremtéséhez, meglévő munkahelyek bővítéséhez,
új technológia bevezetéséhez szükséges tárgyi eszközök és immateriális
javak beszerzéséhez, amelyek a munkavállalók létszámának növelésével tartós
foglalkoztatást biztosítanak.
A támogatás alanya
lehet jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, illetve
jogszabályban meghatározott feltételekkel rendelkező egyéni vállalkozó.
A munkahelyteremtés támogatása
pályázati eljárás alapján annak a munkáltatónak nyújtható, aki/amely kötelezettséget
vállal arra, hogy:
a beruházást a megkezdéstől
számítva két éven belül megvalósítja, és
a beruházással létrehozott kapacitásokat,
szolgáltatásokat az eredeti célnak megfelelően öt évig folyamatosan fenntartja
és működteti, és
a beruházás befejezését követő
3 hónapon belül a létszámbővítést megvalósítja
a pályázatban megjelölt létszám
felvételét követő legalább 3 évig a beruházásra tekintettel felvett létszámra
és a pályázat benyújtását megelőző hónapban meglévő havi átlagos statisztikai
állományi létszámra együttesen folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget
vállal,
új munkahely létesítéséhez legalább
25 százalékban saját erővel is hozzájárul,
a kötelezettségek teljesítését
elősegítő anyagi biztosíték rendelkezésére állását igazolja, továbbá
a pályázatban megjelölt összegnél
kevesebb támogatás megállapítása esetén a megvalósításhoz szükséges pénzügyi
fedezet különbségét pótolja, vagy a beruházás megvalósítására vonatkozó
tervét a rendelkezésre álló összegek figyelembevételével átdolgozza.
A támogatás pályázat útján nyerhető
el.
A támogatás mértékét, forrását
a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium pályázati felhívásban
teszi közzé, amely ezen kívül részletesen tartalmazza a pályázaton történő
részvétel feltételeit is.
Nem nyújtható támogatás
a költségvetési szerveknek, továbbá annak a munkáltatónak, akit a pályázat
benyújtásának hónapját megelőző két éven belül munkaügyi bírság megfizetésére
köteleztek, feltéve, ha a bírság összege az 500 ezer forintot elérte.
Szintén nem kaphat támogatást
az a munkáltató, aki beruházást megkezdte vagy a pályázat benyújtásának
hónapját megelőző három évben a pályázatban megjelölt beruházáshoz munkahelyteremtő
beruházási támogatásban részesült, illetve a munkahelyteremtő támogatással
kapcsolatos kötelezettségeit határidőre nem teljesítette, vagy a
pályázat benyújtását megelőző féléves időszakban csoportos létszámcsökkentést
hajtott végre.
A munkahelymegőrzés támogatásáról
A támogatás alanya: A
munkaügyi központ támogatást nyújt annak a munkáltatónak, aki működésével
összefüggő okból a munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással kívánja
megszüntetni.
A munkahelymegőrzés támogatása
abban az esetben állapítható meg, ha a munkaadó a munkaviszony megszüntetésére
irányuló szándékát a felmondás közlését legalább 30 nappal megelőzően a
munkaügyi központ kirendeltségéhez írásban bejelenti és a felmondással
érintett munkavállalót a kérelem benyújtását megelőzően legalább hat hónapja
foglalkoztatja. A támogatás további feltétele, hogy a munkáltató nem áll
csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás alatt, írásban nyilatkozik
arról, hogy a foglalkoztatotti létszám megtartására irányuló intézkedései
nem vezettek eredményre és vállalja a munkavállalónak a támogatás folyósítása
alatti foglalkoztatását.
A támogatás időtartama: A támogatás legfeljebb
egy évre adható, és a munkáltatót a támogatott foglalkoztatás időtartamával
megegyező időtartamú továbbfoglalkoztatási kötelezettség terheli.
A támogatás mértéke: A vissza nem térítendő támogatás
mértéke a felmondással érintett munkavállaló munkabére és járulékai együttes
összegének 25-75 százalékáig terjedhet.
A támogatás a munkabér és
járulékai 50-90 százalékáig terjedő mértékben állapítható meg, ha az érintett
munkavállaló
bére azonos a kötelező legkisebb
munkabér összegével, vagy
megváltozott munkaképességű
személy, vagy
foglalkoztatása a munkaviszony
megszüntetésének megelőzése érdekében a korábbinál rövidebb időtartamú
munkaidőben történik, feltéve, hogy a munkaidő mértéke a napi 4 órát eléri,
de a 6 órát nem haladja meg.
A támogatás havi mértéke munkavállalónként
nem haladhatja meg a kötelező legkisebb munkabér 150 százalékát, s a támogatás
havonta utólag folyósítható.
Nem nyújtható támogatás
a munkaadónak azon munkavállalója foglalkoztatásához, aki után a megváltozott
munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló
külön jogszabály alapján dotációban részesül, és annak mértéke a kötelező
legkisebb munkabért meghaladja. Szintén elutasításra kerül a kérelem, ha
benyújtását megelőző két éven belül munkahelymegőrző támogatásban
részesült a munkáltató.