Előzmények
Akár
friss egészségben, akár sérült, fogyatékos állapotban, betegségben telnek
napjaink, legféltettebb kincsünk az életünk. Nem mi kértük –
ajándékba kaptuk…” Ezek a gondolatok hívták életre
a Szép Jelen Alapítványt 1991 őszén, melyet szakemberek indítványa alapján
egy magánszemély hozott létre, érdi székhellyel. Megalapítása abból a felismerésből
fakadt, hogy a család a legősibb és legtermészetesebb közösségi forma,
amelyhez egészséges és sérült gyermeknek, felnőttnek egyaránt joga van.
A cél
Legegyszerűbb,
ha idézünk az alapító okiratból. Célunk „a családban élő sérült
személyek életfeltételeinek javítása, a sérült gyermeket nevelő/felnőtteket
gondozó családok és szakemberek támogatása.
Bemutatkozás
A
megfogalmazott cél szellemében a Fecskepalota tíz évvel ezelőtt 25 magyarországi
civil szervezet összefogásával épült, sérült, fogyatékos vagy valamely
szempontból hátrányos helyzetű csoportok rekreációs üdültetése céljából.
Diákcsoportok számára erdei iskola helyszíneként szolgál a ház.
Alkalmas továbbá a Fecskepalota konferenciák, szakmai továbbképzések,
tréningek, más közösségi alkalmak megrendezésére is.
Az
üdülőbe heti váltásban érkeznek a csoportok, így évente mintegy 1400-an
fordulnak meg nálunk.
Az
épület belülről akadálymentesen átjárható, kapaszkodókkal felszerelt, a
hozzá tartozó udvart és parkolót is akadálymentesen alakították ki. Az
épülethez 2000-ben hozzáépítettünk egy rehabilitációs szárnyat (ami szintén
könnyen átjárható). Itt kialakítottunk egy többfunkciós tornaszobát, amelyet
egyrészt tornaszerekkel szereltünk fel, másrészt olyan eszközökkel láttunk
el, amelyek alkalmassá teszik a létesítményt továbbképzések, konferenciák
megrendezésére. A rehabilitációs szárnyban található továbbá egy vizes
blokk és egy foglalkoztató helyiség, amiben építettünk egy kenyérsütő kemencét.
Az épületben
a hálószobákon kívül van egy társalgó cserépkályhával (TV, videó, DVD)
és tágas étkező helyiség. A Fecskepalota télen, nyáron folyamatosan üzemel,
fűtését padlófűtő rendszer biztosítja, mely a külső hőmérséklet változásaira
azonnal reagál.
Az udvaron
kialakított grillező és bográcsozáshoz alkalmas terület.(térkővel burkolt).
A kertben kerti zuhanyzók (4db gömb), ehhez tartozóan náddal fedett lugas,
kerti garnitúrákkal (térkővel burkolt).
Alapítványunk
honlapja: www.fecskepalota.hu,
melyen friss adatokkal, a ház életét jól bemutató képekkel, leírásokkal
tájékoztatjuk az oldalra látogatókat.
A szervezet által
az elmúlt években megvalósított jelentősebb programok ismertetése
1.
A Fecskepalota üzemeltetése egész évre kiterjedő felelősségteljes
feladatunk. Ezen belül:
A
24 Partnerszervezettel való folyamatos kapcsolattartás, a 48 üdülési időszak
megszervezése és zavartalan lebonyolítása érdekében;
A
sérült emberek csoportjainak fogadása, ellátása, mely évente mintegy 1400
főt érint;
A
Fecskepalotának és környezetének folyamatos gondozása, technikai üzemeltetése;
A
program folyamatos adminisztrációjának elvégzése;
A
Fecskepalota jog szerinti tulajdonos szervezetének a Szép Jelen Alapítványnak
ügyviteli és pénzügyi adminisztrációja (levelezés, könyvelés, kötelező
bevallások…)
Széles
körű adományszervezés (pályázatok, 1%, magánadományok)
Partnerszervezeti
szerződéskötések, új partnerek felkutatása.
2.
A Fecskepalota teljes körű karbantartásának elvégzése. (az elmúlt
tíz év használata utáni felújítás, ajtók cseréje és mázolása, ablakok mázolása,
új szivacsbetétek és ágynemű garnitúrák vásárlása, kazán felújítás mintegy
6 millió Ft)
3.
Mozgásfejlesztő szakember alkalmazása a rehabilitációs tornaszoba
szakszerű használata céljából, a sérült csoportok mozgásfejlesztése érdekében;
csoportonként két alkalommal.
4.
Foglalkozásvezető alkalmazása a kenyérsütő kemence körüli manuális
program vezetése, csoportonként három alkalommal, „anyáink”
sütéstechnikáinak bemutatása és abban való részvétel lehetőségének biztosítása.
5.
Partnerszervezetek kapcsolattartása érdekében A NAPI MUNKÁN TÚL:
-
Hírlevél: Negyedévenként
hírlevelet jelentetünk meg, mely aktuális információkkal látja el partnereinket
-
Februárban beszámoló
a Fecskepalota elmúlt évi működtetési költségeinek felhasználásáról. Alapelvünk:
a jó barátság és a tartós együttműködés alapja az átlátható gazdálkodás
és a pontos pénzügyi elszámolás;
-
Április-májusban a már
hagyományos „Tavaszi Zsongás” megszervezése és megrendezése,
melynek keretében 23 Partnerszervezetünk képviselői, munkatársai egy szombatot
töltenek együtt a Fecskepalota és környezete tavaszi szépítésével, virágültetéssel,
mázolással, takarítással… Évente ezzel a találkozóval emlékezünk
meg a Fecskepalota építésének "hőskoráról", amikor ugyanezen személyek
és még sok-sok önkéntes két keze munkájával fáradozott a Fecskepalota felépítésén.
-
Szeptemberben megszervezzük
a Fecskepalota születésnapi ünnepségét, melyre Partnerszervezeteink elhozzák
sérült pártfogoltjaikat és szponzoraikat, hogy együtt mutatkozzunk be a
sajtó segítségével a társadalom szélesebb nyilvánossága előtt.
-
Megrendezzük (ugyancsak
a szeptemberi ünnepség keretében) a „Páros Tájékozódási Futóversenyt”,
a melyen tájfutó versenyzők futnak együtt értelmi sérült fiatalokkal. A
tájfutó versenyzők olvassák a térképet, s velük szaladnak a térképet, jelzéseket
nem ismerő értelmi sérült fiatalok. E verseny célja a sérült és ép ember
egymásra figyelése, egymást segítése és a közös célba érés.
-
Önkéntes nap bekapcsolódunk
az országosan meghirdetett programba.
-
www.fecskepalota.hu
névvel megkezdtük
(2000. decemberében) annak az interaktív honlapnak a szervezését, amely
a Fecskepalota égisze alatt tizedik éve folyamatos, egyedülálló együttműködés
Interneten való bemutatását és Partnerszervezeteink együttes megjelenését
tűzte ki célul. A honlapot - ha teheti - nézze meg!
A Fecskepalota
(Gánt-Bányatelep) megközelítése Budapestről
M1
autópályán a 38-as km-nél (azaz Bicskénél) jobbra lehajtani a „Bicske”,
illetve: „Székesfehérvár 811” tábla szerint. A lehajtás
rávezet a 100-as főútra, ezen jobbra kell hajtani Győr felé Csákvár útirányon
át.
Vagy
az 1-es úton Győr irányában haladni. Az 1-es főútról (kb. 38 km után) tábla
jelzi balra Székesfehérvár 811-es utat, ezen lehajtani!
Továbbhaladunk
a 811-es úton kb. 3 km-t, első kereszteződésben tábla jelzi jobbra Csákvárt.
Vértesbogláron, Bodméren, Csákváron keresztül áthajtunk és Csákvár után
kb. 8 km-re nagy kereszteződésben egy benzinkútnál jobbra kell fordulni
Oroszlány felé.
Innen
kb. 3 km Gánt-bányatelep. Kicsi, néhány házból álló település. A Fecskepalota
a településen áthaladó főútról jobbra látható zöld tetős, fehér falú, kitárt
karokra emlékeztető épület, jobb végén nagy tornáccal. Ha beér Gánt-bányatelepre,
hajtson addig, míg az út jobb és bal oldalán lévő buszmegállókat eléri,
s a jobb oldali buszmegálló előtt jobbra felkanyarodó aszfaltozott szerviz
útra hajtson rá. Ez a Fecskepalotához vezeti.
Ha
elvétette volna ezt a lehetőséget, a Bányamúzeum előtt még biztonságosan
visszafordulhat.
Elérhetőségeink
Fecskepalota
iroda:
-
Tel/fax: 06-22-354-404
-
Mobil: 06-20-824-6595 (Mészárosné
Hőbe Ildikó programvezető)
Üdülővendégek
rendelkezésére álló kártyás készülék: 06-22-354-099
Ajánlatunk
A férőhelyek száma: 32 fő.
Megoszlásuk:
jobb
szárny:
4 db 4 ágyas szoba (emeletes ágyakkal felszerelve)
2 db 2 ágyas szoba (egyikben emeletes ágy, másikban normál ágyak vannak)
bal
szárny: 3 db 4 ágyas szoba (emeletes ágyakkal)
(minden szobához tartozik egy fürdőszoba)
Csoportváltás
csütörtökön van. Aznap 14 órától (első közös étkezés a vacsora) következő
csütörtök 10 óráig (utolsó közös étkezés a reggeli) tartózkodhatnak a házban.
Az
általunk kínált térítésmentes program lehetőségek: kemencében történő
sütés foglalkozásvezető irányításával, kiscsoportos zenés mozgás
terápia testnevelő irányításával, előre megbeszélt időpontban egyszeri
lovas kocsis túra a Vértesben (télen lovas szán).
A
kemence igen népszerű vendégeink körében; használatával manuális programlehetőséget
ajánlunk a vendégeinknek, foglalkozásvezető irányításával, melynek keretében
betekintést nyerhetnek és ki is próbálhatják, hogyan készítettek anyáink
számtalan finomságot a kemencében. Panni néni foszlós kalácsát, pogácsáját,
kakaós csigáját, lángosát messze földön dicsérik a látogatók.
A
vendégcsoportok mellé háziasszonyi személyzetet biztosítunk, akik a tálalást
és a takarítást végzik, egyéb segítőkről és kísérőkről a csoportoknak maguknak
kell gondoskodniuk.
Egyhetes
rezsi költség: 337 120 Ft (az épület használati díja a programokkal
együtt), ami nem foglalja magában az étkezés költségét. Az étkezést a gánti
Vértes Vendéglő biztosítja, megrendelését a csoportvezetőnek kell időben
jelezni feléjük (tel: 06-22-354-013). A vendéglő konyhája lisztérzékeny,
cukorbeteg, egyéb diétás menüt is készít igény szerint. Az üdülőben főzésre
nincs lehetőség, a csoportnak legalább egy főétkezést meg kell rendelnie.
Az étkezés egy főre eső költsége 1200 Ft (reggeli 300, ebéd 500,
vacsora 400 Ft).
Baráti üdvözlettel: Dezsőné
Rácz Hilda
üdülésszervező
2005. április