Oldal szövege:
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), az Életlánc Egyesület, az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Kulturális Közhasznú Egyesület és a Hilarus Pagus - Vidám Falu Alapítvány közös szervezésében vehettek részt az érdeklődők a Sikerülhet! - Fiatalok a társadalomért mozgalom májusi és júniusi kerekasztal beszélgetésein a budapesti Gödör Klubban, illetve a nagykőrösi ifjúsági hétvége keretében, amelyek témája egyrészt az önmagunkkal és másokkal szembeni elvárások, illetve a mélységek és magasságok megélése volt.
A májusi és a június Sikerülhet! kerekasztal beszélgetéseken az önmagunkkal és másokkal szembeni elvárások, illetve a mélységek és magasságok megélésének témáját járták körül a résztvevők. A felvetett témákkal a közös, konkrét, társadalmilag hasznos célok megfogalmazását szorgalmazták, illetve a közösségek és a személyes kapcsolatok szerepét a mindennapokban és válságos helyzetekben. Azokat az értékeket keresték, amelyek összhangot, egyensúlyt teremtenek a személyes és a közösségi kapcsolatokban.
A legfontosabb, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az önmagunkkal (egyéni) és a környezetünkkel (közvetlen és társadalmi) szembeni elvárások között. Ha szem elől tévesztjük a legbelső értékeinket, úgy járhatunk, mint Az ember, a fia és a szamár történet szereplői.
El kell tudnunk különíteni a lényegeset a lényegtelentől. Szükség van arra a megkülönböztető képességre, amit a mítoszokban és a mesékben a magok szétválogatása szimbolizál például. Fontos az önmagunk és a környezetünk megismerése ahhoz, hogy harmóniában tudjunk élni egymással.
A személyiségünket szimbolizálhatjuk mandalával, amelynek a középpontjában találjuk azt a legbelsőbb énünket, azokat az alapvető emberi értékeket, amelyhez visszatérve összhangot tudunk teremteni a különböző elvárások, pl. a különböző szerepeink (barát, házastárs, szülő, gyerek, munkatárs, stb.) között.
A lelki mélységről és magasságról való beszélgetés kapcsán megfogalmazódott, hogy az ellentétes minőségek, az állandó változás megélése fontos része a fejlődésnek. Úgy követi egymást a mélység és a magasság az utunkon, mint a napsütötte és az árnyékos szakaszok egy hegyi szerpentinen, és végül a csúcson az ellentétek egyesülnek, ahol megélhetjük a teljességet, ha képesek vagyunk integrálni ezeket a minőségeket.
Ha képesek vagyunk elfogadni, és nem a szőnyeg alá söpörni, hogy a „sötét“, az „árnyék“ is a részünk a „fénnyel“ együtt, ha hagyjuk, hogy megélhessük a mélységeket is, és a körülmények, problémák mellett átéljük a „jól érzem magam a bőrömben“ harmóniát, akkor tudjuk csak igazán megosztani az értékeinket másokkal.
Az „árnyékos“ részünket csak akkor tudjuk integrálni, majd átformálni, ha tudatosítjuk és elfogadjuk önmagunkban, hogy létezik. Ilyen „árnyék“ lehet az önmagunkkal és másokkal szemben támasztott elvárásaink rendszere, amelyek nem mindig tudatosak. Minden helyzet, amibe kerülünk tanítani akar valamire, így nem tudhatjuk előre, hogy mi az, ami „szerencse“ és mi az, ami „balszerencse“. A nehézségekkel való megküzdés során megerősödhetnek addig rejtett képességeink, amik kompenzálhatják a veszteséget.
A mélység nem feltétlenül negatív. Ha mélyre visszük magunkban a külső történéseket, érzéseket, gondolatokat, megtalálhatjuk az egyensúlyt a két véglet között. Vajon hogyan lehet úgy feljönni a mélységekből, hogy minőségi változást hozzon az alámerülés? Ha figyelmet fordítunk a test-lélek-szellem harmóniájának fenntartására, és minden szinten megéljük az örömöket, bánatokat, és megtaláljuk az „arany középutat“, egyensúlyba kerülhetünk önmagunkkal és a világgal.
Segíthet a nehézségek leküzdésében az önmagunkban rejlő erőforrások mozgósítása. Ha vannak céljaink, amik értelmet adnak a mindennapjainknak, illetve tágabb értelemben az életünknek, kihúzhat a gödörből. Az is erőt adhat, ha a jelenre koncentrálunk és a maga teljességében átéljük az „utazást“, ami célunk fele visz. A kapcsolataink is támaszt jelenthetnek, a barátok, a család, a párunk. Közös lehet ezekben a kapcsolatokban a bizalomra épülő szeretet, a lelki összhang által teremtett teljesség megélése. Ezt a bizalmat jeleníti meg az Ezeregy éjszaka meséinek egy története: 'Umar ibn al-Khaltáb és a fiatal beduin története.
Az elvárások sokszor passzív befogadóvá teszik az embert. A passzivitásból kimozdíthat az önzetlen adni akarás, amely minden helyzetben, legyen az párkapcsolat vagy társadalmi helyzet, alapot ad, amelyre lehet építeni. Az egyéni életút, illetve a szervezetek, közösségek életében is megfigyelhető fejlődési folyamat a „védjenek meg!“ gyermek állapotból, a „megvédem magamat!“ ifjúkori állapotán keresztül eljutni a „megvédek másokat!“ felnőtt állapotba.
Társadalmi szinten megfigyelhető jelenség, hogy az emberek a „fogyasztás“ révén passzív résztvevővé válnak, fogyasztanak, passzívan befogadnak, majd a fölösleget ürítik. Az a társadalom, ahol a „közvetítésen“, az értékek átadásán és nem felhalmozásán van a hangsúly az összefogásra épít, és a tagjait aktivitásra, fejlődésre serkenti.
A Sikerülhet! mozgalomban fontos célunk, hogy konkrét, kézzelfogható, közösen vállalt feladatokat vigyünk véghez. A találkozók, kerekasztal beszélgetések fontos témája ennek a közös célnak a megtalálása. Ilyen célként vetődött fel a közösségi kapcsolatok erősítésére kaláka rendszer (szívességbank) működése, illetve gyűjtési akció megvalósítása a rászorulók részére. Ennek elő lépése az igények feltérképezése, hogy a megfelelő dolgok kerüljenek a megfelelő emberekhez.
A következő beszélgetések során a résztvevőkkel tovább egyeztetik a részleteket.
(2008.07.04.)