Oldal szövege:
A Motiváció Alapítvány "Színesebb velünk a világ” címmel projektet szervez fogyatékos és hátrányos helyzetű művészeti alkotóknak.
Célunk, hogy a fogyatékos és hátrányos helyzetű művészek is lehetőséget kapjanak alkotásaik bemutatására, értékesítésére, hiszen jelenleg Magyarországon nincs ilyen fórum.
Minőségi, igényes, művészi alkotásokat szeretnénk összegyűjteni.
A programban részt venni kívánó művészek bármilyen tárgyi alkotással jelentkezhetnek, pl.: festményekkel, grafikákkal, kézműves alkotásokkal, kerámiákkal, szőttesekkel, plasztikákkal stb.
Jelentkezni a művekről készített fotók beküldésével, az alkotó nevének, pontos elérhetőségének feltüntetésével lehet 2009. március 1-ig a palinkas.gabor@motivacio.hu e-mail címen, vagy postai úton (Motiváció Alapítvány, 1055 Budapest, Honvéd u. 22.) Pálinkás Gábornak címzett levélben.
A pályaműveket neves szakértők, képzőművészek zsűrizik majd. Az így kiválasztott művek alkotóival felvesszük a kapcsolatot.
A kiválasztott művek licit alá kerülnek, erre az Ability Parkban kerül majd sor. Ezen rendezvényre alapítványunk nagy számmal hív meg munkáltatókat és természetesen magukat az alkotókat is. Az árverésen a megjelenő munkáltatók licitálnak az alkotók műveire. A licitált összeg természetesen az alkotókat illeti.
A pályázott művekből egy kiállítás megszervezését is tervezzük. A Motiváció Alapítvány a projektben az összekötő szerepet tölti be az alkotók és a támogatók között.
Kérjük felhívásunkat Ön is terjessze minél szélesebb körben, azok közt, akikről úgy gondolja, hogy szívesen részt vennének programunkban.
Szeretettel várjuk a jelentkezéseket!
Zalabai Péterné
Motiváció Alapítvány
innovációs igazgató
(2009.01.20.)