Ennek a mondatnak minden szava fontos. A másokkal egyenlő mód azt jelenti a hatályos hazai jogszabályi környezetben (is), hogy elismerem, hogy a gyerekemnek, barátomnak, ügyfelemnek van egy tartós károsodása, legyen az pszichés, értelmi vagy mozgási, ami miatt valamit tennem kell (egy segítőt biztosítanom, aki közvetít, augmentatív eszközt, vagy csak egy ún. könnyen érthető brosúrát az ügymenetről) annak érdekében, hogy velem egy helyről induljon abban a futóversenyben, amit életnek nevezünk.  Ebben benne van az is, hogy ez nem egy jótékonysági ügy, nem humanizmus, hanem alapvető jog, amit nekem kell biztosítanom a másik ember felé, ahogy a véleménynyilvánítást is hagyom vagy az általános és egyenlő szavazójogot.

Visszafelé haladva a tételmondatunkban a családok helyett azért a tágabb kisközösségeket kell átalakítani, és befogadóvá tenni, mert senkinek se jó, ha az ún. orvosi modellt követjük, és az egyén fogyatékosságára koncentrálunk, azt orvosilag javítandó feladatnak látjuk.  Nagyon lesarkítva, amíg az anyukák szörnyülködve elkapkodják a gyerekeiket az utcán egy kerekesszékes embert vagy értelmi fogyatékossággal élő gyereket látva és azért fohászkodik a család, hogy „csak egészséges legyen a gyerek” addig az ún. szociális modell vagy akár az emberi modell sem valósul meg.  Nincsenek, és nem lehetnek másodrendű emberek. Van, amikor az egyenlőség eléréséhez átfogó akadálymentesítésre van szükség, van, amikor csak észszerű alkalmazkodásra, és van, amikor csak arra, hogy úgy bánjon a másik emberrel a hivatali ügyintéző, ahogy szeretné, hogy vele vagy a saját gyerekével bánnának.

Az aláírások ügyében pedig ennél jóval olcsóbb, egyszerűbb megoldással el lehetne érni az egyenlőséget. Csak arra van szükség, hogy a protektív, paternalista szemléletet meghaladja a jogrendszer, használható megoldásokat adjon azoknak, akik nem vagy nehezen írnak a kezükkel. Támogatásra, ismeretekre van szükség ahhoz, hogy mi, mint jelenlegi és jövőbeli szülők, mint a legjobb képviselői a gyerekeknek és a gondozás és inklúzió oroszlánrészét vállalók fel tudjuk a gyerekeinket készíteni arra, hogy maguk küzdjenek meg a saját életükkel. A helyettük megoldjuk attitűd helyett arról lenne jobb gondoskodni, hogy, ha bármi miatt nem fognak tudni aláírni 18 éves koruk után, akkor ne a legvégső eszközhöz nyúljunk, és a cselekvőképességüket korlátozza a jogrendünk.  Ne kerüljenek a törvényes képviselő szerepből a szülők a gondnok szerepbe évekre még, amit sokáig nem képesek és nem is mindig feladatuk ellátni. Az egyik legszívbemarkolóbb mondat, amit olvastam egy életerős, okos családapától, hogy mennyire nem élte meg egyenlő bánásmódként, mikor 18 évesen az anyja gondnokság alá helyezte, és nem fért hozzá a bankszámlájához, mert nem tudott bemenni a bankba. A lépcsők miatt.

MEOSZ évek óta kéri a minisztériumoktól, és idén is épp egy albán-cseh-lengyel-magyar nemzetközi lobbi keretei közt újra, más jogi érvekkel készülve, hogy változtassa meg az aláírásra képtelen emberekre vonatkozó szabályozást. Jelenleg a közjegyzőkre terheli a hitelesség kérdését a jogrendszer, illetve a cikkben is szereplő szülőket kényszeríti fél-kriminális helyzetbe. A másik, a cikkben is jelzett út, a gondnokság sajnos nem a jó megoldás. A gondnokság intézményének visszásságait és szükségességét sokan sok szempontból vizsgálták, vizsgáljuk. Magyarországon teljesen megszüntetni még nem lehet, de azt vállalta az ország 2007-ben, mikor az ENSZ Fogyatékosügyi Egyezményéhez csatlakozott, hogy kivezeti a jogrendszerből, és azoknak, akik nem tudnak egyes ügyeikben önállóan dönteni, gondnok helyett támogatót biztosítanak. A támogatott döntéshozatali rendszer 2013 óta működik, de a KSH adatai alapján tavaly kevesebb mint 200 ember részesült támogatott döntéshozatalban az országban. Ezzel szemben gondnokság alatt 2012 óta egyre több, jelenleg több mint 58.000 ember áll. A Kúria a cselekvőképességet érintő pereket vizsgáló joggyakorlat-egységesítő csoportjának elemzése hamarosan elkészül, viszont a legújabb ítélkezési gyakorlat biztató, mert ultima ratio, végső eszköz jelleggel hagyják jóvá a cselekvőképesség teljes korlátozását. Az intézetekben élők helyzetét, köztük a gondnokság kérdését az ENSZ alaposan vizsgálta Magyarországon, a jelentés hamarosan magyarul is elérhető, és többek között a gondnokság jogrendszerből történő kivezetést javasolja.

A gondnokság alternatívájáról, a támogatott döntéshozatalról bár az állam a kereteket biztosítja, de a MEOSZ és a fogyatékosságüggyel foglalkozó szervezetek tapasztalata alapján az érintettek, a családok, a hatóságok, az oktatási intézmények nem vagy alig hallottak.  A közösségeinkből hiányzik az alkalmazkodás képessége, nem tudjuk biztosítani az önálló életvitelt, például egy irat aláírásának lehetőséget kezek nélkül.  Ez bármely szülőnek rettenetes jövőkép. De nem hisszük, hogy az a megoldás, hogy a jelenlegi jogi és a jogalkalmazó rendszerbe kell beleszuszakolni az életünket, hanem azokat olyanná alakítani, hogy a fogyatékossággal élni lehessen, másokkal azonos módon.

Amennyiben tenni szeretne az aláírással kapcsolatos jogszabályok változásáért, becsatlakozna ebbe a munkánkba, ezt a nyilatkozatot aláírhatja, illetve írjon nekünk, ha további információra van szüksége a támogatott döntéshozatallal vagy az aláírással kapcsolatban.