Kovács Ágnes a mozgássérült emberek helyzetének javításáról tárgyalt Czibere Károly államtitkárral

Több más intézkedés mellett a közlekedési kedvezmények rendszerének korrekcióját is szorgalmazta Kovács Ágnes azon a megbeszélésen, amelyet Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral, valamint Nyitrai Imre helyettes államtitkárral folytatott július 9-én.

A találkozót az államtitkár kezdeményezte azzal a céllal, hogy a MEOSZ új elnökével az együttműködésről egyeztessenek. Az elnök tájékoztatta az államtitkárt arról, hogy a MEOSZ minden területre vonatkozóan részletes szakmai javaslatokat készít, amelyekről a szaktárcákkal konzultálni szeretne. Az államtitkár örült a kezdeményezésnek és úgy vélte: a 2017. évi költségvetésben már lehet mozgástér a szakmai javaslatok megvalósítására.

Kovács Ágnes a megbeszélésen olyan intézkedésekre is javaslatot tett, amelyek költségvetési többletforrást nem igényelnek, csupán jó szándékú kormányzati döntéseket. Elmondta: a mozgássérült emberek közössége jogosan feszült az elmúlt évek veszteségei miatt, amelyeket a nem megfelelő kormányzati intézkedések okoztak véleménye szerint.

Mint mondta: sürgősen változtatni kell a súlyosan mozgássérült személyek közlekedési kedvezményeinek rendszerén, mert az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően mára pont az érintetteket, a súlyosan mozgássérült embereket nem segíti. A gépjárműszerzés jelenlegi támogatási rendszere a nem mozgássérült fogyatékossággal élőknek jó, de a mozgássérült emberek többségének hátrányt okoz, különösen a legsúlyosabban sérülteknek, akiknek a program egyáltalán nem ad lehetőséget, ezért prioritást kell kapniuk. Az elnök azt javasolta, hogy az éves kereten belül különítsenek el számukra egy összeget, és biztosítsák annak a lehetőségét, hogy hozzájussanak a speciális, egyéni igényeiknek megfelelő gépjárművekhez, illetve az egyéni szükségleteikhez igazodó átalakításokhoz, magasabb támogatási összeggel.

Az elnök a parkolási problémákról is beszélt, amelyeket kerekesszékes fiával is gyakran megtapasztal. Felhívta a figyelmet: a parkolási igazolvány kiterjesztésével a súlyosan mozgássérült emberek kiszorulnak a speciális parkolóhelyekről, ami balesetveszélyes, és ellehetetleníti a kerekesszéket használók önálló közlekedését. Megoldásként kétféle parkolási igazolványt javasolt: a mostanival csak a mozgássérült emberek használhassák a speciális parkolóhelyeket, a nem mozgássérült fogyatékossággal élő személyek számára pedig legyen egy másik, amellyel igénybe vehetik az igazolvánnyal járó kedvezményeket, de nem használhatják a speciális parkolóhelyeket.

Az elnök kérte továbbá a közlekedő-képesség vizsgálati rendszerének felülvizsgálatát, mivel a korábbi jogosultak 60 százaléka nem megy át a vizsgálatokon. Emiatt sok, valóban mozgássérült ember nem kap parkolási igazolványt, nem veheti igénybe a gépjárműszerzést vagy a lakás-akadálymentesítési támogatást. A rokkantsági ellátásokról is beszélt, javasolva a keresetkorlát eltörlését. A parkolási és a gépjárműszerzési problémák ügyére az államtitkár nyitott volt, és abban egyeztek meg, hogy szeptembertől folyamatosan és részletesen is tárgyalnak róluk.

Budapest, 2015. július 21.

Gábor Imola
MEOSZ

Azóta történt

– Fontos, hogy az ombudsman és a rendkívül magas színvonalú érdekvédelmi, szakmai szövetség – a MEOSZ – fellépjenek…
A magyar államnak ténylegesen el kell köteleződnie a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény mellett és fel kell gyorsítania…
Mint ismeretes, van egy uniós irányelv, amely az utasjogokról rendelkezik, és amely a jelenleginél több jogot, szolgáltatást biztosít…

Előzmények

Konzultációt kezdeményezett a mozgássérült emberek jövőjéről Orbán Viktor miniszterelnökkel a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke a kormányfő…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra kéri a kormányt, hogy állítsa helyre a súlyosan mozgáskorlátozott embereknek járó…