Mozgáskorlátozott fiatalok kortárs segítő csoportjainak létrehozását segíti a MEOSZ

A mozgáskorlátozott fiatalok sokkal több kihívással szembesülnek a mindennapokban, mint nem mozgáskorlátozott társaik. Nem jutnak hozzá az önálló életvitelüket segítő szolgáltatásokhoz és korszerű eszközökhöz. Sokan szegregált oktatásban kénytelenek tanulni, majd azzal szembesülnek, hogy a felnőtt oktatás, a felsőoktatás, vagy a munkaerő-piac nem áll készen a  fogadásukra, nem veszi figyelembe egyéni szükségleteiket. Sokan nap, mint nap megküzdenek a kirekesztettség, a magány érzésével, saját bőrükön tapasztalják az elutasítást. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége érdekvédelmi munkája során azért küzd, hogy a mozgáskorlátozott fiatalok ugyanolyan életet élhessenek, mint a kortársaik. A MEOSZ a most induló határon átívelő projektje keretében – a határon túli partnereivel együttműködve – ennek megvalósítását tűzte ki célul az Erasmus+ program támogatásával.

A Peer to Peer – Mozgáskorlátozott fiatalok társadalmi inklúziójának és társadalmi szerepvállalásának erősítése a kortárs segítés erejével” című projekt célja, a súlyosan mozgáskorlátozott fiatalok aktív állampolgárságának, társadalmi szerepvállalásának erősítése Magyarországon, Romániában és Szlovákiában.

A MEOSZ  és partnerei – az Orbán Alapítvány és a Szövetség a Közös Célokért Polgári Társulás – a projekt keretében egy innovatív, nem formális és kooperatív tanulási technikákon alapuló mentorképzési módszert dolgoznak ki közösen.

A projekt során egy online kérdőíves kutatás valamint fókuszcsoportos interjúk segítségével a projektben résztvevő szakemberek feltérképezik a súlyosan mozgáskorlátozott fiatalok szükségleteit, társadalmi szerepvállalással kapcsolatos attitűdjeiket Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. A szakemberek a kutatás eredményeire és az érintett fiatalok aktív közreműködésére alapozva a  saját szaktudásuk alapján dolgozzák ki azt a módszert, ami alapján megkezdődik majd a mentorok bevonása és képzése.

A projektben résztvevő szakemberek a módszert a gyakorlatban egy 3 elemű képzés során próbálják ki. A képzési alkalmakon 3 országból összesen 18  mozgássérült fiatal vesz részt, akik elsajátítják a mentori munka, a kortárs segítés alapjait, feltérképezik saját helyi közösségeiket, megismerkednek a hatékony érdekérvényesítés és jogérvényesítés eszközeivel. Cselekvési terveket dolgoznak ki, majd kortársaikkal közösen megvalósítanak  egy maguk által tervezett programot.

A mozgáskorlátozott mentorok a képzésen elsajátított  tudást és a tapasztalatokat  átadják kortársaiknak helyi csoportjaikban, ahol egymás fejlődését segíthetik egy biztonságos, elfogadó környezetben, illetve a közösség erejét felhasználva együtt léphetnek fel az őket érő előítéletekkel, diszkriminációval szemben helyi szinten.

A projekt tapasztalatait, a kutatások eredményeit és a kidolgozott módszert egy online kiadványban foglalják össze a projekt megvalósítói, amit széles körben mutatnak be országaikban egy közösségi média kampány, illetve minden országban megrendezésre kerülő disszeminációs rendezvényeken keresztül.

A projekt – mely része a MEOSZ és partnerei érdekvédelmi munkájának – keretében a fiatalok rendszerszintű változást szeretnének elérni a hazai ifjúságpolitikákban egy olyan stratégia mentén, ami biztosítja, hogy a mozgáskorlátozott fiatalok a korosztályuknak megfelelő szolgáltatásokból azonos mértékben részesüljenek.

Sajtókapcsolat:

dr. Bánfai Tamara

sajtófőnök

sajtofonok@meosz.hu

+36-20-233-4930

 

Azóta történt

infoblokk_kedv_final_RGB_ESZA 2
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2021. április 22-én tartotta a Korlátok nélkül – mozgáskorlátozott emberek info-kommunikációs akadálymentesítése című,…
fa1 (002)
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájdalommal tudatja, hogy türelemmel viselt hosszú betegség után 2021. április 17-én elhunyt Fekete…
mg3
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájdalommal tudatja, hogy 2021. április 17-én 38 éves korában elhunyt Mészáros Gabriella, a…

Előzmények

GálOttó3
Türelemmel viselt, hosszan tartó súlyos betegséget követően, életének 84. évében elhunyt Gál Ottó, a Mozgáskorlátozottak Dél-Alföldi Regionális Egyesületének…
Chikán Csaba11
Türelemmel viselt, hosszan tartó súlyos betegséget követően 2019. január 2-án, életének 76. évében elhunyt dr. Chikán Csaba, a…
Bea
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöksége fájdalommal tudatja, hogy munkatársunk, Ignácz Bea életének 63. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.