Parkolási igazolvány (kártya) – új szabályok, egyszerűbb ügyintézés

A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet több rendelkezése is módosul a közeljövőben, miután a  Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége következetes, szakmailag alátámasztott érdekvédelmi munkájával elérte, hogy a jövőben a mozgáskorlátozott emberek a speciális igényeihez igazodó, egyszerűbb eljárás keretében igényelhetik a parkolási igazolványt.

Már 2019. október 1-jétől életbe lépő fontos változás, hogy az ügyfél részére lejárati határidő nélkül kell kiállítani a parkolási igazolványt, ha a jogosultságot igazoló irat – például a közlekedőképesség minősítéséről kiadott szakvélemény vagy a súlyos fogyatékosságra vonatkozó szakvélemény – alapján a mozgáskorlátozott személy állapota végleges. Ezt a szabályt azonban csak a kormányrendelet – ezen szakaszára vonatkozó – fent említett hatálybalépését, az 2019. október 1-jét  követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

A kormányrendelet parkolási igazolvány érvényességéről rendelkező 7. § szakasza két új bekezdéssel egészül ki, amelyeket 2020. január 1-jétől kell alkalmazni. Ettől az időponttól a járási hivatal köteles az igazolvány érvényességének lejárta előtt 90 nappal értesíteni az ügyfelet arról, hogy az igazolványa le fog járni. Továbbá köteles arról is tájékoztatni, ha a jogosultsága fennáll, kérheti az igazolvány meghosszabbítását.

Szintén 2020 januárjától él az a szabály, amely szerint a parkolási igazolvány meghosszabbítását már jóval az igazolvány lejárta előtt lehet kérni, ennek értelmében a lejárattól számított legfeljebb 90 napon belül elindítható az eljárás. Ebben az esetben az új igazolvány érvényességének időpontja az új igazolvány kiállításának napja lesz. Fontos megjegyezni, hogy azoknak az igazolványoknak az esetében kell így eljárni, amelyek 2020. január 1-jén még legalább 90 napig hatályosak.

Bár ez a rendelkezés csak 2020. januárjától alkalmazandó, a kormányhivatal az eljárás elhúzódása miatt azt javasolja, hogy a kártya érvényességének lejárta előtt hozzávetőleg 50 nappal kérjék a parkolási igazolvány meghosszabbítását.

Az igazolványra való jogosultság igazolására szolgáló iratokban nincs változás, továbbra is a kormányrendelet szerinti iratokkal lehet igazolni a jogosultságot. Ezek a következők:

– a közlekedőképesség minősítéséről kiadott szakvélemény

– fogyatékossági támogatás megállapításáról szóló hatósági határozat vagy a súlyos fogyatékosságra vonatkozó szakvélemény vagy szakhatósági állásfoglalás

nyilvántartó lap, azok esetén, akiket vaknak minősítettek – a vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló 1032/1971. (VII. 14.) Korm. határozat végrehajtásáról szóló 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet alapján -2001. július 1-jét megelőzően;

– a magasabb összegű családi pótlék igényléséhez szakorvos által kiállított meghatározott „tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermekről” szóló hatályos igazolás másolatával.

Ha a kérelem benyújtásakor a fenti szakvélemény, vagy szakhatósági állásfoglalás, nyilvántartási lap, vagy igazolás nem áll rendelkezésre, akkor a hatóság (járási hivatal) a közlekedőképességet szakkérdésként vizsgálja, ebben az esetben a kérelemhez mellékelni kell a rendelkezésre álló orvosi dokumentációt és egyéb iratokat.

A kérelmeket változatlanul a lakcím szerint illetékes

járási (fővárosi kerületi) kormányhivatalnál,

települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál, illetve

kormányablaknál lehet benyújtani.

A kormányrendelet változásai nem jelentik a közlekedőképességet érintő szakkérdés vizsgálatára vonatkozó szabályok módosítását, az egészségi állapot szakorvosi véleményezése a korábbiakban érvényes iránymutatások szerint történik.

Parkolási igazolvány nélkül lehet parkolni?

Sokakban jogosan merül fel a kérdés, ha az egészségi állapotuk végleges, vagy az előző szakvéleményhez képest javulás nem állt be, akkor jogosultságuk továbbra is fennáll, tehát amíg várnak a parkolási igazolványuk megújítására, parkolhatnak-e a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen.  A válasz nem.

A hatóság nem mérlegel, aki érvényes parkolási igazolvány nélkül használ mozgáskorlátozott parkolóhelyet, súlyos pénzbüntetésre számíthat. Az egyes közlekedési szabálysértések miatt alkalmazandó szabálysértési pénzbírság mértékét is szabályozó 63/2012. (IV. 2.) Kormányrendelet 6. számú melléklete értelmében a mozgáskorlátozott várakozóhelyen való jogosulatlan várakozás miatti helyszíni bírság összege 50 ezer, míg a pénzbírság összege 100 ezer forint.

Budapest, 2019.09.18.

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége

Azóta történt

DSC_0513
A MEOSZ a mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítését szolgáló, Korlátok nélkül című projektje révén olyan értékekre lelt, mely erősíti…

Előzmények

meosz logó
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke ismételten Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult az SMA betegek érdekében, miután…
Kovács Ágnes hivatalos fotó
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége következetes, szakmailag alátámasztott érdekvédelmi munkájával elérte, hogy a jövőben a mozgáskorlátozott emberek a…
meosz logó
Többéves tárgyalássorozat után az Európai Tanács elé került az Európai Parlamentnek azon javaslata, mely a vasúti személyszállítást igénybe…