Tájékoztatást kértünk a ferencvárosi közterület-felügyelettől

Kovács Ágnes elnök tájékoztatást kért a ferencvárosi közterület-felügyelet vezetőjétől a 444.hu internetes újság által megírt parkolási ügyben.

Az újság nemrég számolt be arról, hogy a IX. kerületi közterület-felügyelet munkatársai figyelmeztető jelzést használva elfoglaltak egy mozgássérültek számára kijelölt parkolóhelyet a Tompa utcában, miközben az újságnak nyilatkozó szemtanú szerint nem hivatalos, hanem magánügyben jártak el, amit ő számon is kért a felügyeleten. A bejelentésre írt válaszban a közterület-felügyelet kifejtette: figyelmeztető jelzés használatakor jogosultak megállni ott is, ahol egyébként tilos lenne számukra. Az azonban nem derült ki, hogy mi volt az az intézkedés, ami miatt kénytelenek voltak elfoglalni a mozgássérült emberek számára fenntartott parkolóhelyet.

A KRESZ 50.§-a szerint a közterület-felügyelet csak a járművek hatósági elszállításához, illetve a kerékbilincs alkalmazásához rendszeresen használt járművön használhat figyelmeztető jelzést e tevékenységek végzése közben, más esetben nem. A jogszabály azt is kimondja, hogy ilyen tevékenységek végzése közben, ha ez a tevékenység végzése érdekében elkerülhetetlen, a jármű olyan helyen is megállhat, ahol az egyébként tilos.

Szeretnénk tudni, hogy a felügyelet munkatársai a felsorolt tevékenységek közül melyiket végezték akkor, amikor figyelmeztető jelzést használva a mozgássérült emberek számára kijelölt parkolóhelyen várakoztak.

„Szövetségünk elfogadhatatlannak tartja, ha az akadálymentes parkolóhelyeket jogosulatlanul veszik igénybe. Különösen nagy felelősségük van a hivatalos ügyben eljáró személyeknek, akiknek jogkövető magatartást tanúsítva, jó példával kell elöl járniuk. Kérem, tájékoztasson arról, hogy kivizsgálták-e az ügyet, és amennyiben munkatársai jogszerűtlenül foglalták el a parkolóhelyet, milyen szankcióban fognak részesülni.“ – áll a MEOSZ elnökének levelében, amely itt olvasható.

 

Várjuk a választ!

 

  1. március 16.

 

Gábor Imola

Azóta történt

SAMSUNG CAMERA PICTURES
A  MEOSZ méltatlannak tartja, hogy a magyar döntéshozók több évtizede érdemi válasz nélkül hagyják ezt a hatalmas és…
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy tegyen érdemi lépéseket a közvetlenül 53…
Kovacs Agnes hivatalos foto
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2018. június 18-i ülésén gratulált Kovács Ágnesnek, a MEOSZ elnökének az Országgyűlés Népjóléti…

Előzmények

Mint ismeretes, a MEOSZ elnöke decemberben levélben fordult a szaktárcához és több kormánytaghoz, kérve: vizsgálják felül az intézményi…
Mint ismeretes, a MEOSZ tavaly novemberben – csatlakozva a VSZOSZ kezdeményezéséhez – a minimálbér 2017-es emelése kapcsán arra…
A MEOSZ az ombudsman megkeresésére tavaly kifejtette: sérti a súlyosan mozgássérült emberek jogait a betegszállítók azon gyakorlata, hogy…