Sajtószoba

Feliratkozás a MEOSZ sajtólistájára:

 

A MEOSZ sajtóközleményei, háttéranyagai:

 
MEOSZ Unicef foto1

A MEOSZ csatlakozott az UNICEF Gyermekjogi Civil Koalíciójához

A MEOSZ következetesen és határozottan kiáll a mozgássérült gyermekek és családjaik jogaiért. Többször adtunk jogi segítséget diszkriminációs ügyekben a mozgáskorlátozott gyermekek családjainak, számos alkalommal szót emeltünk az ápolási díjhoz nyújtott állami segítség javítása…

logo új

A MEOSZ azonnali intézkedést sürget a perköltségek ügyfelekre történő áthárítása miatt az egészségkárosodással összefüggésben indult közigazgatási perekben

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányhivatalok leterheltsége miatt az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek kell a formális közreműködések miatt perköltséget fizetniük az egészségkárosodással összefüggésben indult közigazgatási perekben. Kovács…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Veszélyben a súlyos mozgáskorlátozott emberek egyéni igényeihez igazodó gépjárműszerzési támogatás

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége úgy értesült, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a MEOSZ közötti korábbi megállapodástól lényegesen eltérő kormányrendelet módosítás születhet meg, félresöpörve ezzel a 2019 nyara óta tartó előremutató és…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke nyilatkozott az RTL Híradóban az iskolák akadálymentesítése kapcsán

RTL Híradóban nyilatkozott Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke az iskolák akadálymentesítésével kapcsolatban. Az nyilatkozat az alábbi linken látható:  

logo új

Nem utazhatott a buszon a kerekesszékes anyuka – a MEOSZ az EBH-hoz fordul

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul, mert álláspontunk szerint  a V-busz Kft. súlyosan megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor diszkriminatív utazási feltételekhez kötve kizárt egy kerekesszékes anyukát és gyermekét…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ jogi lépéseket tesz, ha veszélybe kerül az M3-as metró akadálymentesítése

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke, Kovács Ágnes azonnali tájékoztatást kért Karácsony Gergely főpolgármestertől a megjelent sajtóértesülés kapcsán, miszerint az M3-as metró felújításakor a kivitelezés késedelme miatt keletkezett többlet költség pótlására az akadálymentesítésére…

Nagy Bendegúz Lóránd, a MEOSZ elnökségének tagja

Nagy Bendegúz, a MEOSZ elnökségi tagja idén is az EU Akadálymentes Városok Díjának zsűrijében

Az Európai Bizottság 2020-ban is meghirdette az Akadálymentes Város díjat, amiben olyan városokat díjaznak, amelyek sokat tettek az elmúlt időszakban az akadálymentesítés érdekében. A díjat az Európai Bizottság 2011 óta osztja ki –…

logo új

A MEOSZ tájékoztatója a veszélyhelyzet megszűnését követő fontosabb szabályokról

Az új koronavírus okozta járvány terjedés megakadályozásának érdekében kihirdetett veszélyhelyzet 2020. június 18-án megszűnt, helyébe a szintén különleges jogrendet eredményező egészségügyi válsághelyzet elrendelésével ún. járványügyi készültség lépett.

logo új

A MEOSZ fellépése nyomán az egészségi állapottól függő ellátások felülvizsgálatának pótlására átgondolt határidőben kerül sor

A MEOSZ kezdeményezésének is köszönhetően az Országgyűlés 2020. június 16-án az érintettekre kedvezőbb szabályokat előíró módon fogadta el a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvényt.…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ Semjén Zsolthoz fordult az egészségkárosodáson alapuló ellátások felülvizsgálati időpontjának észszerű megállapítása érdekében

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a mozgáskorlátozott emberek biztonsága érdekében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez fordult arra kérve, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvényben a jelenleg ismert rendelkezéseknek megfelelően biztosítsa az egészségi…

logo új

MEOSZ tájékoztató a veszélyhelyzettel összefüggő korlátozások fokozatos feloldásáról

A Kormány fokozatosan intézkedik a korábbi kijárási korlátozások feloldásáról, így 2020. május 18-tól ismét lazultak az előírások, de továbbra is kötelező a másfél méteres védőtávolság betartása és maszkviselés üzletekben és tömegközlekedésen is. Fontos…

megbeszeles

A Miniszterelnökség kezdeményezésére egyeztetést tartottak a MEOSZ bevonásával a vasúti közlekedés akadálymentesítésének további folyamatáról

A mozgássérült emberek akadálymentes közösségi közlekedésének mielőbbi megvalósulását elősegítő vasúti és az autóbuszos közlekedési forma összehangolása, a fogyatékos személyek számára előre kiszámítható utazás megteremtése, az akadálymentesítésre vonatkozó adatbázis valamint a MÁV által működtetett…

logo új

MEOSZ tájékoztató – munkavállalói jogok a munkaviszony megszűnésekor

A koronavírus veszélyhelyzet miatti gazdasági visszaesés következtében számos munkáltató döntött úgy, hogy kiadásainak mérséklése és fennmaradása érdekében megválik munkavállalóitól. A munkaviszony megszűnésével járó hátrányok a mostani helyzetben még inkább érezhetők, hiszen az utcára…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A sztómazsák továbbra sem rendelhető eRecepten – létfontosságú gyógyászati segédeszközök hiányoznak az elektronikus rendelési körből

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége  ismételten prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult a mozgáskorlátozott emberek létfenntartásához nélkülözhetetlen gyógyászati segédeszközök rendelésének könnyítése érdekében. Korábbi fellépésünk nyomán ugyan egyes gyógyászati segédeszközöket már lehet…

logo új

Rendszerszinten sérül Magyarországon a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelhez való joga

Rendszerszinten sérül Magyarországon a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelhez való joga – fogalmazta meg az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága (Bizottság) a 2020 áprilisában közzétett jelentésében. A Bizottság a Fogyatékossággal élő személyek…

admin-ajax

Mozgáskorlátozott fiatalok kortárs segítő csoportjainak létrehozását segíti a MEOSZ

A mozgáskorlátozott fiatalok sokkal több kihívással szembesülnek a mindennapokban, mint nem mozgáskorlátozott társaik. Nem jutnak hozzá az önálló életvitelüket segítő szolgáltatásokhoz és korszerű eszközökhöz. Sokan szegregált oktatásban kénytelenek tanulni, majd azzal szembesülnek, hogy…

logo új

MEOSZ tájékoztató a veszélyhelyzettel összefüggő kijárási korlátozás területi változásáról

Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében a Kormány 2020. március 28-ától  kijárási korlátozást vezetett be. A járványügyi helyzetre való tekintettel Magyarország területén 2020. május 4-től – Budapest és Pest megye kivételével…

logo új

MEOSZ tájékoztató gyógyászati segédeszköz rendelés eRecepten és egyéb egészségügyet érintő változásokról

A Kormány intézkedései alapján az egészségügyet érintő újabb könnyítések lépnek hatályba. Az intézkedések eredményeként egyes – patikában kiváltható – gyógyászati segédeszközök felírása kérhető lesz eReceptre is, illetve a veszélyhelyzetre tekintettel a kormány bevezette…

logo új

Változás a közigazgatási döntések elleni jogorvoslatban: fellebbezés helyett peres eljárás indítható a hatóság döntéseivel szemben

Ahogy a 2020. év mozgáskorlátozott személyeket érintő legfontosabb jogszabályi változásait összefoglaló tájékoztatóban már jeleztük, a közigazgatási eljárások jogorvoslatában március 1-jétől várható jelentős változás. E változás hatása azonban csak az utóbbi hetekben vált érezhetővé…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Indul a COVID 19 Krízisvonalunk mozgássérült embereknek

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2020. április 27-én elindítja „COVID 19 Krízisvonalát”, hogy szakmai és jogi segítséget nyújtson azoknak a mozgáskorlátozott embereknek, akik krízishelyzetbe kerülnek az őket megillető kötelező ellátás elmaradása miatt.

logo új

MEOSZ tájékoztató az új koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében tett újabb, gazdasági jellegű könnyítésekről

Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása céljából Magyarország területére kihirdetett veszélyhelyzet, mint különleges jogrend alatt a Kormány már több olyan intézkedést elrendelt, ami a járvány gazdasági hatásait igyekszik enyhíteni.

kerekesszek

A kifli házhoz jön, meddig várjunk, hogy a szolgáltató kihozza a kerekesszéket?

Meddig kell várnia egy kerekesszékes embernek arra, hogy szabadon mozoghasson a lakásában, ha elromlott a kerekesszéke? Meddig lesz az ágy rabja az amputált ember, ha meghibásodik a lábprotézise is? A járvány miatt akadozik,…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ elnöke intézkedést sürget a kórházból hazaküldött mozgáskorlátozott emberek védelmében

A járványügyi felkészülés miatt nagyon sok mozgáskorlátozott ember kerül vissza a kórházból az otthonába, akiknek a gondozását rokonai, korábbi segítői, vagy az önkormányzat a jelen helyzetben nem tudja, illetve a beteg speciális egészségügyi…

logo új

A MEOSZ tájékoztatója a postai szolgáltatások koronavírus járvánnyal kapcsolatos változásairól

Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása céljából Magyarország területére kihirdetett veszélyhelyzet, mint különleges jogrend alatt az emberek egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt intézkedések közül az alábbiakban a postai szolgáltatásokat érintő fontosabb…

logo új

MEOSZ tájékoztató a közhasznú társadalmi szervezetek veszélyhelyzetben való működéséről

A 2020. április 11-én lépett hatályba lépett a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet. A magyar kormány e rendelettel a koronavírus veszélyhelyzetre…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ a miniszterelnök közbenjárását az emberi erőforrások miniszterének pedig a válaszát várja az OORI felmentett főigazgatója ügyében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a több százezer mozgáskorlátozott ember megdöbbenésének hangot adva Orbán Viktor miniszterelnökhöz és prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult Dr. Cserháti Péternek, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet…

dr. Cserháti Péter

A MEOSZ egy emberként áll Dr. Cserháti Péter mögött

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a több százezer mozgáskorlátozott ember nevében köszönetét fejezi ki Dr. Cserháti Péternek az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet felmentett főigazgatójának a lelkiismeretes szakmai munkájáért, a munkásságáért. Egy emberként állunk…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ intézkedést sürget a létfontosságú gyógyászati segédeszközök biztosítása érdekében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult, hogy a veszélyhelyzet idején is biztosított legyen a mozgáskorlátozott emberek gyógyászati segédeszközökkel – így pl. a Heine-Medin betegek esetén a…

logo új

MEOSZ tájékoztató a látogatási tilalomról, az intézményekből való kijárási tilalomról, valamint a felvételi zárlatról

Az Országos Tisztifőorvos látogatási tilalommal és az intézményekből való kijárási tilalommal összefüggésben határozatokat hozott 2020. március 8-án, és 17-én. A határozatok alapján jelenleg az alábbiak megtartása kötelező.

meosz logó

MEOSZ tájékoztató a szociális szolgáltatásoknak a veszélyhelyzet során elrendelt megváltozott működési rendjéről

A kormány 2020. április 6-án változtatásokat rendelt el a szociális szolgáltatások működésével összefüggésben, ezáltal a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (Szoctv.) foglalt alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés a járványhelyzet alatt…

meosz logó

MEOSZ tájékoztató a veszélyhelyzet során alkalmazandó adatkezelési szabályokról

Az Operatív Törzset 2020. április 8-tól kormányrendelet jogosítja arra, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezéshez személyes adatokra vonatkozó adatszolgáltatást kérjen, az adatszolgáltatási kötelezettség a járvány idején elrendelt járványügyi ellenőrzés eszköze. A veszélyhelyzet során alkalmazandó…

meosz logó

A veszélyhelyzet alatti egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről szóló MEOSZ tájékoztató

A magyar kormány a 2020. április 6-án hatályba lépett rendelkezéseivel többek között intézkedett a szociális, gyermekvédelmi  és egyéb ellátások továbbfolyósítása érdekében oly módon, hogy a jelen helyzetben nem szükséges az esedékes felülvizsgálatokat elvégezni…

meosz logó

A MEOSZ fellépése nyomán szünetel az egészségi állapottól függő ellátások felülvizsgálata a veszélyhelyzet alatt

A magyar kormány a MEOSZ javaslatainak is köszönhetően kormányrendeletben intézkedett a szociális ellátásokat érintő veszélyhelyzet időszakában alkalmazandó szabályokról. A veszélyhelyzet során teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális szolgáltatásoknak…

meosz logó

Az önkormányzatok segélyhívó számai és hasznos információk a MEOSZ koronavírus aloldalán

Az ország egész területére kiterjedő információs és segélyvonalak elérhetőségeivel és tájékoztató anyagokkal segítjük a fogyatékos embereket a koronavírus veszélyhelyzet idején  a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége honlapján elérhető Koronavírus aloldalon.

meosz logó

A fogyatékos emberek ne legyenek a koronavírus járvány egyik fő vesztesei!

A koronavírus járvány kapcsán hozott intézkedésekből nem hagyhatók ki a fogyatékos emberek!- hangsúlyozta állásfoglalásában az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy veszélybe kerültek a fogyatékossággal élő személyek számára nyújtott…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ elnöke haladéktalanul fellépett a fogyatékos személyeket segítő intézkedési terv végrehajtása érdekében

Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkárhoz valamint a fővárosi és megyei védelmi bizottságok kormánymegbízott elnökeihez fordult az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik…

meosz logó

A MEOSZ tájékoztatója a koronavírus járvánnyal kapcsolatos egyes egészségügyi intézkedésekről

  Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása céljából Magyarország területére kihirdetett veszélyhelyzet, mint különleges jogrend alatt az emberek egészségének és életének megóvása érdekében több, egészségügyet érintő rendelkezés történt.  A járvány terjedésének megelőzését…

meosz logó

A MEOSZ tájékoztatója a keresőképtelenség veszélyhelyzet alatt történő igazolásáról

Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében Magyarország területére kihirdetett veszélyhelyzet, mint különleges jogrend alatt már számtalan olyan intézkedést rendeltek el, amellyel ideiglenesen szükségtelenné vált a hivatali ügyintézés, illetve az orvos felkeresése.…

meosz logó

Fogyatékos gyermeket nevelő szülők munkajogi helyzete

A magyar munkajogi szabályozás a fogyatékos gyermeket nevelő szülők mellett szélesebb munkavállalói kör számára is biztosít némi kedvezményt. A hozzátartozója (így pl. gyermeke) tartós, személyes gondozását végző, illetve a gyermeket saját háztartásban nevelők…

meosz logó

MEOSZ tájékoztató a veszélyhelyzettel összefüggő kijárási korlátozásról

Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében a Kormány 2020. március 28-ától két hétre kijárási korlátozást vezet be Magyarország egész területére. A rendelet értelmében 2020. április 11-ig csak a rendeletben felsorolt alapos…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Az EMMI intézkedési tervet adott ki a veszélyhelyzetre a fogyatékos emberek védelmében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) fellépése nyomán a kormány kiterjeszti az otthonukban élő fogyatékos emberekre is az idős emberek védelmében bevezetett intézkedéseket.  Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a több százezer mozgáskorlátozott ember…

logo

Mit jelent a szabadság? – Legyen Ön is részese a mozgáskorlátozott emberek nemzetközi kampányának

Minden évben május 5-én ünnepeljük az Önálló Élet Európai Napját. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) az Önálló Élet Európai Hálózata (ENIL) Szabadság kampányához https://enil.eu/news/european-independent-living-day-to-focus-on-liberty/ csatlakozva közös ünneplésre hív! Idén azt szeretnénk bemutatni,…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ az EMMI-hez fordult a mozgáskorlátozott emberek ellátásának védelmében

Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke soron kívüli intézkedést kért prof. Dr. Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől a mozgáskorlátozott emberek anyagi biztonságának garantálása érdekében. A MEOSZ azt javasolja, hogy…

meosz logó

MEOSZ tájékoztató a veszélyhelyzettel összefüggő újabb kormányzati intézkedésekről

A Kormány 2020. március 11-én az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében Magyarország területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. Ebben a különleges jogrendben már több olyan intézkedést elrendeltek, amellyel ideiglenesen szükségtelenné vált vagy lényegesen…

meosz logó

MEOSZ tájékoztató az ügyintézések könnyítése érdekében tett további kormányzati intézkedésekről

A Kormány 2020. március 11-én az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében Magyarország területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. Ebben a különleges jogrendben a Kormány már több olyan intézkedést elrendelt, amellyel ideiglenesen szükségtelenné teszik…

meosz logó

Tisztelt Mozgáskorlátozott Emberek! Tisztelt Ügyfeleink!

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége  központja (1032 Budapest, San Marco utca 76.) a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán Munkatársai és az Önök egészségének védelme érdekében 2020. március 23-tól átmenetileg bezárja kapuit.

meosz logó

Újabb fontos változások március 19-től Frissítettük a MEOSZ tájékoztatóját az ügyintézések könnyítése érdekében tett kormányzati intézkedésekről

A Kormány 2020. március 11-én az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében Magyarország területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. A veszélyhelyzet különleges jogrendet jelent, amelyben az alábbi fontosabb, az ügyintézést segítő ideiglenes intézkedéseket rendelték…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Rendeletmódosítást kér a MEOSZ – A fogyatékos emberek is jelezhessék az önkormányzatoknak, ha segítségre szorulnak

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez, az Operatív Törzs vezetőjéhez fordult annak érdekében, hogy az elmúlt napokban hatályba lépett 46/2020. (III. 16.) kormányrendelet kiegészítésével az…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Veszélyhelyzet: a MEOSZ kérése nyomán hamarosan érkezik a kormányzati segítség a mozgáskorlátozott embereknek

Az elmúlt napokban ingyenesen hívható zöldszám létrehozását kértem az Operatív Törzstől a mozgáskorlátozott emberek védelmében a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán. A több százezer mozgáskorlátozott ember nevében megfogalmazott kérésünket dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez, az Operatív…

meosz logó

A MEOSZ tájékoztatója az ügyintézések könnyítése érdekében tett kormányzati intézkedésekről

A Kormány 2020. március 11-én az új koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében Magyarország területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. A veszélyhelyzet különleges jogrendet jelent, amelyben az alábbi egészségügyi jellegű fontosabb ideiglenes intézkedéseket rendelték el…

meosz logó

Fontos változás – veszélyhelyzetben bárki kiválthatja hozzátartozója, ismerőse receptjeit

A jelenlegi veszélyhelyzetre tekintettel módosultak az eRecept kiváltásának feltételei, ugyanis Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere 2020. március 12-én rendeletben egyszerűsítette az e-recept kiváltásának feltételeit.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Ingyenesen hívható zöldszám létrehozását kérte a MEOSZ elnöke az Operatív Törzstől a mozgáskorlátozott emberek védelmében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) az Operatív Törzs vezetőjéhez, dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek számára az Operatív Törzs alakítson ki egy olyan…

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

Veszélyhelyzet: A MEOSZ Orbán Viktorhoz fordult a mozgáskorlátozott emberek biztonságos ellátása érdekében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult, hogy adjon  soron kívüli tájékoztatást a mozgáskorlátozott emberek ellátására vonatkozóan. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke arra kérte a miniszterelnököt,…

meosz logó

A MEOSZ nemzetközi szinten is részese az intézményi kiváltás érdekében tett erőfeszítéseknek

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége csatlakozva az EEG – mely nemzetközi szervezetnek a MEOSZ is tagja – állásfoglalásához, együttérzését fejezi ki a közelmúltban csehországi fogyatékos emberek bentlakásos otthonában történt, több halálos áldozatot követelő…

meosz logó

A Fővárosi Törvényszék szerint a PestiSrácok.hu megsértette a mozgáskorlátozott emberek személyiségi jogait – A portál eddig nem tett eleget a bírósági kötelezésnek

A Fővárosi Törvényszék jogerős végzésében megállapította, hogy Vésey Kovács László és a PestiSrácok.hu kiadója megsértette a magyar nemzet részét  képező mozgásukban korlátozott  emberek és ezen belül kerekesszékes emberek közösségének személyiségi jogait, a PestiSrácok.hu…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Hamarosan igazságosabbá válik a mozgáskorlátozott emberek autótámogatási rendszere.

Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke erről nyilatkozott 2019. december 22-én az RTL Híradónak. Az összeállítást és a MEOSZ elnökének nyilatkozatát az alábbi linken tekinthetik meg: https://rtl.hu/rtlklub/hirek/igazsagosabba-valik-a-mozgaskorlatozottak-autotamogatasi-rendszere?utm_source=Facebook&utm_medium=Hirado&utm_campaign=post

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke

A MEOSZ minőségi javulás nélkül nem fogadja el a gyógyászati segédeszközök árkompenzációját – garanciát kérünk a mozgáskorlátozott emberek érdekében

A MEOSZ mindaddig nem támogatja a gyógyászati segédeszközök árkompenzációját, amíg nincs biztosíték a támogatás keretében nyújtott segédeszközök minőségét garantáló jogi szabályozásra, az állami ellenőrzésre és a visszaélésektől valódi visszatartó erővel bíró jogkövetkezmények bevezetésére.…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Kormányzati egyeztetés a MEOSZ székházában a mopedek szállításáról – az egészségügyi tárca bekapcsolódott a folyamatba

A MEOSZ következetes és kitartó fellépésének köszönhetően az egészségügyért felelős szaktárca is bekapcsolódott a mopedek biztonságos szállításért folytatott szakmai egyeztetésbe. A Miniszterelnökség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Alapvető…

meosz logó

A MEOSZ nem tartja elfogadhatónak Budapest Főváros Kormányhivatala vezetőjének válaszát a parkolási igazolványok kiadásának ügyében

A parkolási kártyák kiadása kapcsán a kormányhivatalok által folytatott gyakorlat sérti a mozgáskorlátozott ügyfelek jogait és érdekeit. A kérelem benyújtásakor az eljárás szüneteltetésének „felajánlásával” olyan helyzetbe kényszeríti a jogban kevésbé jártas igénylőket, amely…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ üdvözli, hogy minden 18 év alatti SMA beteg alanyi jogon kapja meg a kezelést

Dr. Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere november 29-én bejelentette, hogy valamennyi 18 év alatti SMA betegséggel érintett gyermek a társadalombiztosítás keretében alanyi jogon, méltányossági kérelem nélkül kaphatja meg a Spinraza gyógyszert. Azok…

meosz logó

Az a szülő is jogosult lehet a tartós ápolást végzők időkori támogatására, aki gyermeke ápolása mellett dolgozott – változott a támogatásról szóló rendelet

A beteg gyermeküket ápoló és emellett munkát is végző szülők számára kedvezően változott a tartós ápolást végzők időskori támogatásáról szóló 383/2017. (XII. 12.) Korm. rendelet. A szülők áldozatos helytállását végre elismerő módosítás 2019. november…

Árnyékban született csillagok című könyv borítója

E-könyves változatban is elérhető már a MEOSZ kiadásában megjelent Árnyékban született csillagok. Paralimpiatörténeti tanulmányok I-II. című könyv

Az 1929-ben indult, 1945 és 1975 között betiltott, majd ezután újraindult sportmozgalomról készült kétkötetes, közel 1000 oldalas tanulmánykötet – mely Nádas Pál szerkesztésében 2018 májusában jelent meg – 375 dokumentum, fotó és táblázat…

meosz logó

A közjegyző eljárása írni nem tudó személy esetén

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége nemcsak támogatja a mozgáskorlátozott emberek jogtudatosságának erősítését, hanem ennek érdekében hétről-hétre megjelenő gyakorlati tanácsaival valós segítséget is nyújt. A pozitív visszajelzések mellett számos panasz szól arról, hogy az…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

SMA: Válaszolt az egészségügyért felelős államtitkár a MEOSZ-nak – továbbra sem lesz alanyi jogon járó kezelés

A MEOSZ hiába kért részletes tájékoztatást az SMA-betegek kezelésével kapcsolatban, dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár kérdéseink zömét 2019. március 25. óta megválaszolatlanul hagyta.  Az államtitkár válasza egyébiránt szakmai szempontból nem volt kielégítő:…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Parkolási igazolvány – a MEOSZ elnöke azonnali intézkedést kér a mozgáskorlátozott embereket érintő jogsértés megszüntetése érdekében

Azonnali intézkedést és vizsgálatot kér dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkártól a mozgáskorlátozott emberek parkolási igazolványa körül kialakult jogsértés miatt Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke. Hiába írja elő ugyanis az…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

M3-as metró: a MEOSZ észrevételei nyomán az Ecseri út és a Pöttyös utcai megállóknál is hagyományos liftek lesznek

A korábbi észrevételeink nyomán a BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatóság a korlátliftek helyett a mozgáskorlátozott emberek számára végleges megoldást nyújtó hagyományos lifteket épít be az M3-as metró Ecseri út és Pöttyös utcai…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ elnöke egyeztetést kezdeményezett – Ígéretes együttműködés körvonalazódik a MEOSZ és a MÁV Zrt. között

Előremutató, konstruktív együttműködésre törekszik a MÁV a  Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke és dr. Homolya Róbert a MÁV elnöke a héten egyeztetést tartott a mozgáskorlátozott emberek biztonságos, önálló vasúti…

meosz logó

Folytatódtak a GYSE-tárgyalások – a MEOSZ csak az érdemi változásokat fogadja el

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a mintegy 160 ezer gyógyászati segédeszközt használó ember nevében is üdvözli, hogy Szövetségünk fellépése nyomán az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pénzügyminisztérium érdemi tárgyalássorozatot kezdett a gyógyászati segédeszközrendszer…

DSC_0513

A tagszervezetek és a mentorok erősítik a MEOSZ érdekvédelmi munkáját

A MEOSZ a mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítését szolgáló, Korlátok nélkül című projektje révén olyan értékekre lelt, mely erősíti a Szövetség érdekvédelmi munkáját. Ebben nagyon fontos szerepe van az egyesületeknek és a mentoroknak, akikkel…

meosz logó

Parkolási igazolvány (kártya) – új szabályok, egyszerűbb ügyintézés

A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet több rendelkezése is módosul a közeljövőben, miután a  Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége következetes, szakmailag alátámasztott érdekvédelmi munkájával elérte, hogy a jövőben…

erzsebet

Ismét pályázhatnak a fogyatékos gyermeket nevelő családok is az Erzsébet program keretén belül a szociális üdülési támogatásra

A nagycsaládok és a fogyatékos gyermeket nevelő családok számára 2019. szeptember 17-én nyílt meg a pályázási lehetőség, míg 2019. szeptember 30-tól pedig az időskorúak és a fogyatékos emberek adhatják majd be pályázatukat kedvezményes…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Köszönjük a támogató aláírásokat a mozgáskorlátozott emberek egyszerűbb vasúti közlekedéséért

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fellépése nyomán Magyarországról érkezett a legtöbb aláírás  az European Disability Forum (EDF) felhívására a mozgáskorlátozott emberek egyszerűbb vasúti közlekedéséért. Az EDF arra kérte az európai fogyatékos emberek szervezeteit,…

meosz logó

A MEOSZ az EMMI válaszát sürgeti az SMA betegek alanyi jogon járó támogatott kezelése érdekében

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke ismételten Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult az SMA betegek érdekében, miután a tárca vezetője március óta nem válaszolt a Szövetség megkeresésére. Annak érdekében kérte a miniszter…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ fellépése nyomán egyszerűsödik a mozgáskorlátozott emberek parkolókártya igénylése

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége következetes, szakmailag alátámasztott érdekvédelmi munkájával elérte, hogy a jövőben a mozgáskorlátozott emberek a speciális igényeihez igazodó, egyszerűbb eljárás keretében igényelhetik a parkolási igazolványt. A MEOSZ kérésével összhangban 2019.…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Orbán Viktor támogatását kéri a MEOSZ elnöke a mozgáskorlátozott emberek egyszerűbb vasúti közlekedéséért

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult, hogy a magyar mozgáskorlátozott emberek Alaptörvényben deklarált jogai érvényesítése érdekében támogassa az Európai Parlament javaslatát, mely a jelenlegi 48 óra helyett maximum 2 órára…

tuzjatek

Közlekedési változások az augusztus 20-i rendezvények idején

A 2019. augusztus 20-i ünnepi rendezvények idején forgalomkorlátozások lesznek érvényben, s változik a közösségi közlekedés rendje is. A rendezvények akadálymentesítéséről, azok megközelíthetőségéről az alábbiakban olvashatnak bővebb tájékoztatót.  

meosz logó

A MEOSZ fellépése nyomán akadálymentesek lesznek a falubuszok

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) Magyar Falu Programhoz írt akadálymentesítési javaslatai nyomán a jövőben akadálymentesek lesznek a falubuszok. A MEOSZ a Települési Önkormányzatok Szövetségével is egyeztetve korábban arra kérte Gyopáros Alpár kormánybiztost,…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ bírósághoz fordul a mozgáskorlátozott emberek emberi méltóságát sértő cikk miatt

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége felháborítónak, és elfogadhatatlannak tartja, hogy ma Magyarországon következmények nélkül lehet az emberi méltóságot súlyosan sértő, gyűlöletkeltő kijelentésekkel illetni a születésüknél fogva, illetve betegség vagy baleset következtében mozgáskorlátozottá vált,…

Meosz

A MEOSZ tiltakozik a mozgáskorlátozott emberek megalázása miatt

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége határozottan visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amely a mozgáskorlátozott, kerekesszékes emberek emberi méltóságát sérti. Tiltakozunk a közösségünket érő jogsértő, kirekesztő és megalázó kinyilvánítások ellen. Mélységesen sértőnek és felháborítónak tartjuk…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Az elutasított szülők kérjék ismét jogos támogatásukat! Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a tartós ápolást végzők időskori támogatásáról szóló jogszabály MEOSZ által is diszkriminatívnak tartott rendelkezését

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a tartós ápolást végzők időkori támogatásáról szóló jogszabály azon – MEOSZ által is kifogásolt – rendelkezését, mely indokolatlanul tesz különbséget a gyermeküket tartósan ápoló szülők között az alapján, hogy a…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ fellépése nyomán az EMMI munkacsoportot hív össze a gyógyászati segédeszközrendszer felülvizsgálata érdekében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége megalapozott és következetes szakmai és érdekvédelmi munkája révén elérte, hogy az EMMI munkacsoportot hoz létre a gyógyászati segédeszközrendszer felülvizsgálata érdekében. A MEOSZ kezdeményezése nyomán dr. Horváth Ildikó, az…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

Gyógyászati segédeszközrendszer: a MEOSZ elnöke azonnali egyeztetést sürget az EMMI korábbi ígérete alapján

A MEOSZ szerint a gyógyászati segédeszközt használók kritikus helyzete miatt nem odázható tovább a gyógyászati segédeszközrendszer teljes körű átalakítása, ezért Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke azonnali intézkedések megtételére kérte fel dr. Horváth Ildikó…

Meosz

A MEOSZ fellépése nyomán akadálymentesítik a fonódó villamos Szent Margit Kórház és Selmeci utcai megállóit

Újabb sikereket ért el a MEOSZ az akadálymentesítés terén, miután a Szövetség közreműködése nyomán hamarosan megkezdődik III. kerületi Szent Margit Kórház és Selmeci utcai villamosmegállók akadálymentesítése. A MEOSZ következetesen képviseli, hogy a közösségi…

m3metró

MEOSZ akadálymentességi szakértői változtatásokat javasolnak az M3-as metró átadott északi szakasza kapcsán

A MEOSZ munkatársai 2019. május 16-án a BKV Metró Felújítási Projekt Igazgatóság és a Budapest Közút Zrt. Metró Mérnök Igazgatóság képviselőivel közös helyszínbejáráson vettek részt a felújított M3-as metró északi szakaszán. A MEOSZ…

Meosz

A MEOSZ garanciákat kér a fogyatékos tanulók érdekében- A Nemzeti köznevelési törvény módosító javaslatát véleményeztük

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult a köznevelési törvény fogyatékos tanulókat érintő tervezett módosítása kapcsán, mert nem látja biztosítottnak, hogy a tervezett változások valóban az érintett tanulók…

Meosz

Magyar Falu Program – a MEOSZ felszólalt az akadálymentesítés érdekében

A Magyar Falu Program keretében 2019-ben összesen 16 alprogram megjelenése várható melyek mindegyikében támogatható lesz az akadálymentesítés – tájékoztatta a MEOSZ-t Gyopáros Alpár kormánybiztos Szövetségünk Magyar Falu Programhoz írt akadálymentesítési javaslatai kapcsán. A…

Meosz

A MEOSZ intézkedéseket sürget az írásra képtelen emberek ügyintézésének megkönnyítése érdekében

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint sürgősen szükség lenne azoknak a jogszabályoknak a megváltoztatására, amelyek a testi és érzékszervi fogyatékosságuk miatt aláírásra nem képes emberek ügyintézését megkönnyítenék. A MEOSZ az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult…

Meosz

A MEOSZ szerint jogsértő a közszféra honlapjainak akadálymentesítését elősegítő rendelettervezet

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint jogsértő az Innovációs és Technológiai Minisztérium közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről szóló 2018. évi LXXV. törvény végrehajtása érdekében készített rendelettervezete, ezért kéri, hogy azt a tárca…

Meosz

A Magyar Építész Kamara támogatja a MEOSZ akadálymentesítéssel kapcsolatos törekvéseit

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége újabb átütő eredményt ért el az akadálymentesítésért folytatott lobbija során. A Magyar Építész Kamara – Szövetségünk fellépése nyomán – támogatja a MEOSZ hozzáférhető épített környezet kialakítására vonatkozó kezdeményezéseit,…

Együttműködési megállapodás az OKITI -val

2019. április 3-án együttműködési megállapodást írt alá mozgáskorlátozott emberek és a daganatos betegek legnagyobb betegszervezeteivel az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet. Az eseményről a csatolt dokumentumban olvashatnak.

A MEOSZ az emberi erőforrások miniszteréhez fordult az SMA betegek alanyi jogon járó támogatott kezelése érdekében

A MEOSZ prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez fordult annak érdekében, hogy az SMA betegek minél hamarabb megkaphassák alanyi jogon azt a kezelést, mely évekkel meghosszabbíthatja az életüket. A MEOSZ választ vár…

Meosz

A MEOSZ is tagja vasúti személyszállítást igénybe vevő fogyatékos emberek jogaival foglalkozó kormányzati munkacsoportnak

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége – az Innovációs és Technológiai Minisztérium felkérése nyomán – is tagja lett a vasúti személyszállítást igénybe vevő fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogaival foglalkozó munkacsoportnak.  A munkacsoport…

genomikai-medicina

Új helyszínen folytatja munkáját a Ritka Betegségek Intézete – az ellátás zavartalan

A Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete – mely korábban a Tömő u. 25-29. sz. alatt működött – új helyszínen folytatja a munkát. A Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete járóbetegrendelése 2019. március…

Kovács Ágnes

A MEOSZ a fogyatékos emberek jogainak érvényesítéséért küzd a kitagolás folyamatában

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége következetesen kiáll a CRPD alapelvei szerinti kitagolás megvalósítása mellett. Érdekvédelmi feladatait ennek szellemében végzi, melyben a plusz szakértői díjjal járó tevékenységek nem élveznek elsőbbséget. A MEOSZ attól teszi…

Meosz

A MEOSZ a képviselőkhöz fordult a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény felülvizsgálatát sürgetve

A MEOSZ az országgyűlési képviselőkhöz fordult, miután az Alkotmánybíróság – a megváltozott munkaképességű emberek védelmében fellépve – 2019. március 31-ig adott határidőt az Országgyűlésnek, hogy megalkossa azokat a szabályokat, melyek rendezik a mulasztás…

pc1

Megkezdődik az infokommunikációs akadálymentesítést szolgáló alapeszközök szétosztása

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége „Korlátok nélkül – mozgáskorlátozott emberek info-kommunikációs akadálymentesítése című, EFOP-1.1.5-17-2017-00004 jelű pályázatával 728 237 520 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a Széchenyi 2020 program keretében.

Meosz

A MEOSZ bevonásával haladéktalanul felül kell vizsgálni az Országos Közforgalmú Közlekedésfejlesztési Koncepciót

A MEOSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy a mozgáskorlátozott emberek legnagyobb hazai, legitim érdekképviseleti szervezetének megkerülésével készült el az Országos Közforgalmú Közlekedésfejlesztési Koncepció, mely teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a mozgáskorlátozott emberek méltóságteljes, biztonságos és…

Kovács Ágnes hivatalos fotó

A MEOSZ kiáll amellett, hogy az Intézkedési Terv stratégiai célokat szolgáljon

A MEOSZ és a többi öt országos érdekvédelmi szervezet 2019. március 11-én hétfőn egyeztetésen vett részt az Országos Fogyatékosságügyi Program Intézkedési Tervének tervezetéről Fülöp Attilával, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkárával. A megbeszélésen…

A MEOSZ ebben a formájában nem tudja támogatni a kormány kitagolási koncepcióját, mert annak nem célja a fogyatékos emberek valódi társadalmi befogadása

A MEOSZ levélben fordult Fülöp Attila államtitkárhoz, amelyben visszautasítja azt a kormányzati hozzáállást, hogy a mozgáskorlátozott emberek meghatározó és legnagyobb érdekképviseleti szervezeteként csak arra van lehetősége, hogy az „esetleges észrevételeit megküldhesse” a kitagolási…

Meosz

A MEOSZ garanciát kér a fóti gyermekváros mozgáskorlátozott gyermekeinek megnyugtató elhelyezését illetően

A MEOSZ Fülöp Attila államtitkárhoz fordult a fóti Károlyi István Gyermekközpont bezárása kapcsán, hogy küldje meg a fóti Károlyi István Gyermekközpont bezárására vonatkozó terveket, megvalósíthatósági tanulmányokat és egyéb tervezeteket, különös tekintettel az ott…

A MEOSZ elfogadhatatlannak tartja az ÉMI akadálymentesítésről szóló irányelvtervezetét

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint többszörösen jogsértő, ezért elfogadhatatlan az „Akadálymentesítés követelményei eltérő rendeltetésű épületek esetén” című építésügyi műszaki irányelvtervezet, mivel figyelmen kívül hagyja a hazai és a nemzetközi jogszabályban vállalt kötelezettségeinket.…

Infokommunikációs akadálymentesítés és kerekesszékes kézilabda a MERI Sportnapon

Több százan vettek részt 2018. június 2-án szombaton a kilencedik alkalommal megrendezett MERI Sportnapon az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben. Az érdeklődők 28 olyan mozgássérültek által is űzhető sportággal ismerkedhettek meg, melyek egy részét…

Százmillió forint az Autóplusz 2018 programban

Százmillió forint – az elmúlt évi összeg kétszerese – áll rendelkezésre idén a súlyosan mozgáskorlátozott személyeknek gépkocsivásárlásra az Autóplusz 2018 pályázat keretében – közölte Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért…

Ferdepályás liftek oldhatják meg M3-as metró akadálymentesítését

A MEOSZ elfogadhatónak tartja, hogy ferdepályás liftekkel biztosítsák a mozgáskorlátozott emberek önálló, biztonságos és méltóságteljes közlekedését az M3-as metró azon megállóiban, ahol a műszaki feltételek nem adottak a hagyományos liftek kiépítésére.

M3-as metró: Megkezdődnek a műszaki egyeztetések a megállók akadálymentesítéséről

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), a főváros és az M3-as metróberuházás projektjének képviselői 2018. február 13-án, kedden egyeztetést tartanak azokról az akadálymentesítési műszaki megoldásokról, amelyek az önálló, biztonságos és méltóságteljes használatot teszik lehetővé…

Egyedülálló info-kommunikációs akadálymentesítésbe kezd a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége „Korlátok nélkül – mozgáskorlátozott emberek info-kommunikációs akadálymentesítése című, EFOP-1.1.5-17-2017-00004 jelű pályázatával 728 237 520 forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a Széchenyi 2020 program keretében.

A kormány és a főváros a teljes körű akadálymentesítés mellé állt – A MEOSZ meggyőzte a döntéshozókat

Elérte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a kormány és a főváros képviselőivel folytatott szerdai egyeztetésen, hogy az M3-as metró 20 állomása közül már 18 akadálymentes lesz.

A MEOSZ ismét Orbán Viktorhoz fordul

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) ismét Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul az M3-as metró teljes körű akadálymentesítése ügyében.

A MEOSZ kezdeményezése nyomán csökkenhet a gyógyászati segédeszközök ára

Esély van arra, hogy öt százalékra csökkenhet a gyógyászati segédeszközök áfája, miután a MEOSZ és partnerszervezetei által kezdeményezett egyeztető fórumon a kormányzati oldal képviselőinek többsége elvi támogatását adta a kezdeményezéshez.

Tarlós egyeztetett a MEOSZ elnökével – megállapodás születhet az M3 metró akadálymentesítéséről

Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére 2018. január 22-én megbeszélést tartott Kovács Ágnes a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke és Tarlós István, Budapest főpolgármestere az M3-as metró akadálymentesítése kapcsán.

A MEOSZ munkacsoportot javasol a 3-as metró teljes körű akadálymentesítésének vizsgálatára

A MEOSZ, a kormány, a főváros, a BKV és az érintett kerületek bevonásával létre kell hozni egy munkacsoportot, amely részletesen megvizsgálja, milyen műszaki feltételek, költségek mellett lehet akadálymentesíteni a 3-as metró összes állomását…

Önrendelkező élet: tényleges elköteleződést várnak a mozgássérült emberek a magyar államtól

A magyar államnak ténylegesen el kell köteleződnie a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény mellett és fel kell gyorsítania a végrehajtását, mert tíz évvel a ratifikálása után az önrendelkező élet a legtöbb mozgássérült ember…

BSZ_5059_2

MEOSZ-MUISZ együttműködés: közös fellépés az akadálymentes turizmusért

Közösen lép majd fel a jövőben a Magyar Utazási Irodák Szövetsége és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a turisztikai szolgáltatások, látnivalók akadálymentesítéséért – jelentette be közös sajtótájékoztatóján a két szövetség elnöke csütörtökön.

Ismét több százan vettek részt a MERI Sportnapon!

Háromszáznál is többen vettek részt szombaton a nyolcadik alkalommal megrendezett MERI Sportnapon. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben tartott eseményen több mint 30 olyan sportággal ismerkedhettek meg az érdeklődők, amelyeket mozgássérültként is lehet űzni.

Untitled-1

Június 10-én újra MERI Sportnap!

Nyolcadik alkalommal rendezi meg június 10-én a MERI Sportnapot a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB).

Az önrendelkező élet még mindig csak álom Magyarországon

Az önálló élet európai napján, melyet május 5-én ünneplünk kontinens szerte, ki kell mondanunk: Magyarországon ma, tíz évvel a fogyatékos emberek jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikálása után, a mozgássérült emberek számára még mindig elérhetetlen…

M3 metró

M3-as metró: az akadálymentesség nem fakultatív feladat

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra kéri a kormányt és a fővárost, hogy – törvényi kötelezettségüknek eleget téve – az M3-as metró felújítása során biztosítsák annak teljeskörű akadálymentességét. A MEOSZ egyetlen olyan…

Magyar Polio Alapítvány: figyelni kell a járványos gyermekbénulás hazai túlélőire!

Találkozót szervez és – a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) támogatásával – könyvet ad ki a Magyar Polio Alapítvány a polio október 24-i világnapja alkalmából, hogy ismét figyelmeztessen: a járványos gyermekbénulás áldozatai közül…

Még mindig kevéssé figyelnek a mozgássérült emberek szempontjaira

A turizmus szeptember 27-i világnapja alkalmából – melynek idei témája az akadálymentes turizmus – ki kell mondanunk: Magyarországon még messze vagyunk attól, hogy a mozgáskorlátozott emberek ugyanúgy üdülhessenek, szabadidős és kulturális programokon vehessenek…

A MEOSZ gratulál a magyar paralimpiai csapatnak

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) gratulál minden magyar sportolónak, aki hazánkat képviselte a riói paralimpián. Méltán lehetünk büszkék rájuk! Külön elismerés jár azoknak, akik éremmel tértek haza, újabb dicsőséget szerezve Magyarországnak.

A MEOSZ büszke Magyarország paralimpikonjaira

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöksége hazánk minden paralimpiai versenyzőjének azt kívánja: érje el azt a célt Rióban, amiért az elmúlt években keményen küzdött. Szövetségünk teljesítménytől függetlenül büszke minden versenyzőre, aki Magyarországot…

Nincs különbség olimpiai és paralimpiai teljesítmény között: egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik. A Szövetség szerint nincs különbség olimpiai és paralimpiai teljesítmény között, csak az ember…

Korai szűrés: előremutató kezdeményezés Gyulán

Közösen szűrik ezentúl a koraszülött és érintett babákat a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete intézményének gyógypedagógusai, konduktorai és a gyulai kórház neonatológus szakorvosai – erről állapodott meg pénteken az egyesület és a Békés Megyei…

Rangos elismerés a befogadó településeknek

Budapest nyolcadik, tizenharmadik, tizenötödik kerülete, valamint Mórahalom, Dunaújváros és Vác kapta idén a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) Befogadó Magyar Település díját. Az elismerést Kövér László házelnök és Földesi Erzsébet, a Tanács elnöke…

Nem a mopedet használók kitiltása a megoldás

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége nem ért egyet a bíróságok érvelésével, amelyet az Egyenlő Bánásmód Hatóság csütörtökön weboldalán ismertetett, miszerint az elektromos mopeddel közlekedő mozgássérült emberek szállításának megtagadása nem hátrányos megkülönböztetés, és nem…

Egy kerekesszékes főiskolás fiatalt elszállásolt a MEOSZ, de mi lesz a többiekkel?

Bár sokaknak okoz gondot, a súlyosan mozgássérült, kerekesszékes fiataloknak szinte lehetetlen megfelelő szállást találniuk a sikeres felsőoktatási felvételit követően, a főiskolai kollégiumok és az albérletek döntő többsége ugyanis nem akadálymentes. A rendkívüli helyzetre…

Paralimpiát akkor, ha garantálják, hogy nem csak papíron lesz minden akadálymentes!

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a Magyar Paralimpiai Bizottság mai közgyűlésén támogatta a 2024-es budapesti paralimpia megrendezését, de kizárólag azzal a feltétellel tud kiállni a verseny megrendezése mellett, ha a kormány garantálja,…

A mozgássérült emberek jövőjéről egyeztetne a MEOSZ a miniszterelnökkel

Konzultációt kezdeményezett a mozgássérült emberek jövőjéről Orbán Viktor miniszterelnökkel a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke a kormányfő múlt pénteki, Ötéves a kormány című konferencián elmondott beszédének hatására. Kovács Ágnes levelében hangsúlyozza: a…

Új elnököt és tisztségviselőket választott a MEOSZ

Új tisztségviselőket választott a szervezet irányítására és ellenőrzésére a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége pénteki tisztújító küldöttközgyűlésén. A Szövetség eddigi elnöke, Hegedüs Lajos, aki három cikluson, tizennyolc éven át vezette a MEOSZ-t, nem indult…

150 ezer forintból nem lehet egy lakást akadálymentesíteni

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra kéri a kormányt, hogy állítsa helyre a súlyosan mozgáskorlátozott embereknek járó lakás-akadálymentesítési támogatás reálértékét, amely közel húsz éve változatlanul 150 ezer forint, így mára már teljesen…