Hiába jelennek meg az észszerű alkalmazkodás követelményének elemei a magyar munkajogi szabályozásban, a gyakorlatban a munkáltatók az aránytalan teherre hivatkozva inkább a kibúvókat keresik. Úgy értelmezik, hogy a legkisebb anyagi ráfordítás is, amely egy megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatását segíti elő, az már aránytalan teher, holott az esetek többségében erről szó sincs.  Az aránytalan teher ellensúlyozására szolgáló támogatási rendszerek, források nincsenek összehangolva, a pályázati rendszer csak akkreditált foglalkoztatók számára elérhető, a többiek számára csak a rehabilitációs hozzájárulás meg nem fizetése és a rehabilitációs kártya kínálta adókedvezmény vehető igénybe. Az akkreditáció túl bonyolult, a szolgáltatások nem elérhetőek, így a nagyobb for-profit cégek nem akkreditáltak, ezt a kisebb cégek, vagy leginkább civil szervezetek veszik igénybe. A támogatások összege nem minden esetben egyenlő a megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatásából adódó többletköltségekkel (pl. személyi segítő, rehabilitációs mentor/tanácsadó foglalkoztatása, speciális eszközök beszerzése, fizikai környezet akadálymentesítése, felolvasó szoftver, stb.) beszerzése és integrálása a cég rendszereibe.

Forrás: Észszerű alkalmazkodás – valódi társadalmi egyenlőség, MEOSZ (2019)